Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VASÁRNAP, MISE UTÁN...

 

001--10-.jpg

VASÁRNAP,MISE UTÁN...

 

Vasárnap, mise után odaállt elém egy kedves ember.

Nő.

A maga harmincöt fölötti, negyven alatti, elvált, gerinccel elvált és gerinces életet vivő túlélőjének bizonyosságával, hogy mondandója van, hogy fontos, s hogy minden szándéka jó.

A fülemben még csengett a 32. zsoltár dallama, még befolyásolt a szöveg, de hallgattam, mert tisztelem. Nekem ugrott, amolyan soha, senkitől nem kért őszinteséggel:

Mondd, miért nem adsz már a párodnak gyereket? Nem látod, én látom, milyen szomorú, elkeseredett a szeme miért semmized ki?

A pofátlanság, vagy fogalmazzak másképp, a butaság, tapintatlanság lepett meg, nem a téma. Első reakcióként csak arra gondoltam, hogyan jöhet sommás megállapításait a képembe vágni valaki, aki nem ismer, a párom sem ismeri? Fingjából, ha öt kiló babot bafaliz, se jut enyhe fütty az együttélésünk lecsengett öt évére. Egy templomba járunk, és szimpatizálunk egymással több szálon. Tudni a közösséghez tartozás tényén túl egymásról mit sem tudunk. Mitől, miből a bátorság, lélegzetet venni, és elvárást megfogalmazni úgy, hogy laza elképzelése sincs arról, mi az élet, az életünk, mit jelent életet adni, miféle felelősséggel jár, satöbbi.

A megrökönyödés után valami olyasmit mondtam, minek a belőlem-új élet, ha én két éven belül elmegyek, s a nekem kedvesnek az utánam-világ csak teher, szenvedés, jó eséllyel?

Furcsa volt válasza! Nem fontos, mi lesz velem, vele, csak adjam! Mert megérdemli!

Jutalomként, Büntetésként? -kérdem.

A gyereknek, a megszületendőnek, ki nézi majd az érdekeit, ha én elmegyek, ahogy illik, s törvényszerű? Ki fogja felnevelni? A nagybetűs személytelen, az Élet, meg a sok ezer éves történelem tanulságai? Miből? Kolduskenyérből, alamizsnából, vagy nyer majd a lottón? Mai képletek szerint, úgy mi lesz belőle? Rabszolga, rabszolga, rabszolga újra, orbánputyu valamely árokásó mészáros cégénél, vagy kurva simicskánál, partner-fogadásra?

Bízd rám, de inkább ránk, a párommal, te kedves szép, jólelkű unszoló, mikor, miért baszunk mi otthon! Tudod, akinek kevés a töltény, tudja, mit, miért csinál! A hogyanját, a mikorját, meg az összes velejárót, az ölelést, a lélek és test összesimulását.

 

Napra majd négy éve vitte el a kiszámíthatatlan, lefekvés után három órával a közösen várt gyermekünk. A jövőnk, a kettős jövőnk EGYIK változatát, meg egy lelket, aki hiszem, él valahol.

Bízd rám, hogyan döntök, bízd ránk, hogyan döntünk és ne kombinálj. Ha mégis, kérdezz ne négyszemközt, de nyilvánosan! És ne félj, hogy tapintatlanságod biztos eredménye, hogy megszégyenülsz!

Mene, mene, tekel ufarszin.... Megmérettél és kevésnek (könnyűnek) találtattál...Kire érvényes a felirat? Rám? Ránk, párommal kétellyel élőkre, vagy Rád, aki tudni hiszed, csak látni nem látod a biztos utat a mi halálunkba?

Talán mindannyiunkra.....

MENE, TEKEL UFARSZIN.....


Ne a bántás visszabántását keresd az írásban, nem az vezérel.

Csak az igazmondás vallott, hitt, szeretett kényszere.


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o4.25.