Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VAGYOK A KÁLYHA

 

Hideg városban

vagyok kályha,

egyetlenegy, nagy,

betonszobában állva,

osztok kért-kéretlen meleget,

hogy jusson mindenkinek.

Gyomromban akáctörzs,

nyírfa ága,

pirosan sütök, nevetek

bezárt világra,

és huzatokkal feleselnek

bennem szikrák-sziporkák,

mosoly gegek,

gondolatmorzsák,

felém kitartott fázós kezek,

elhallgatott üzentekre adott

hőhullám-válaszok.

 

Ma jó napom van,

bált rendezek,

lesz színes lampion,

meg festett egek,

szóval minden ,

bor és sör folyik,

és mulat a nép egészen reggelig,

és nagyon büszke

leszek ám magamra,

mert a táncot, apraja-nagyja,

egytől-egyig

mind tőlem kezdi el!

 

Hajnalban, mielőtt kihűlök,

parázson pogácsát sütök,

tüzemből csak salak marad

meg én:

Ócska, vén vasdarab,

hideg városban,

nagy betonszobában állva.

Sokan mondják majd:

Ő volt a kályha…!

 

 

BGJ.2008.04.08.