Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÚJRAKEZDÉS

 

Ugyan miért ne lehetne más

ez a nap, mint a többi,

miért ne tenném perceit

csokorbarakva,

valami díszhelyre polcaim

nippjei között?

Miért ne hinném, hogy emlék

lehet belőle? Jól,

vagy rosszul megértett üzenetét,

hogy egyik elköltözött,

és beköltözött helyette valami új,

ismeretlen, ki venné másnak,

mint ami?

Apró sorsforduló, alakzatváltozás,

itt az összetartásból lett

ócska lom,

ott magamracsodálkozás,

hogy így is lehet,

egyszerűn, elfogadva,

a változás okát nem kutatva élni,

csak ringatózni, mint egy csónakon,

bölcsőben, lány ölében,

csukott, vagy tágranyílt szemekkel,

pusztán befogadón!

 

Miért jöttél kéretlenül?

Mi vonzott?  Mikor ülünk le

egyszer megbeszélni,

hogy másokon számonkért hiányok,

nyitott tenyérrel képenvert álmok,

neked megrajzolt délibábjaim,

vagy ösztön, megérzés,

nyílt seb, lélektörés,

netán a sokszor leírt talány,

az örvények közötti vonzás,

hozott karomba?

 

És mondd, kell-e megbeszélnünk,

vagy épp elég, ha szimplán megéljük

a csokorbakötésre váró percidőket?

Lehet, javunkra dönt a mérleg,

ha lefosztjuk öleléseink

összes sallangját?

Történeted van, tudom, ezernyi.

A mesélő imádja hangját.

Ugye, most hallgatnunk kell

új csendjeinket együtt, egy időre?

BGJ. 2008.02.21.