Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TEMETÉS

 

Próbáltam figyelni.

Rövid szoknya alatt a pap,

barna nadrágot viselt,

és koszos cipője volt.

Valami nagyformátumú

semmiségeket mondott,

létről, születésről,

és újjászületésről odafent,

s én megijedtem,

nehogy má’n  az az ember,

valahol újjászülessen!

A mise, halottas,

ment idelenn rendben,

a koreográfiát, - leül, feláll –

figyeltem erősen,

mert kimaradt belőlem,

itt nálam, negyven év.

Se hallgattam,

se mondattam misét,

s ha mégis rákényszerültem,

- jellemző -

figyeltem ott is

(emléket idézve, félredobva,

jót és rosszat latolva),

szólamok között,

ahogy elveszünk.

 

Az elmúlás összes ittmaradt

tánca is hazugság!

Visszük tovább, jól megbeszéljük,

időnként virágot hordunk

valami rögre,

belül meg tudjuk,

nem érdemelte volna azt se,

hogy rokonok legyünk!

BGJ.2008.02.13.