Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SIMON TANÁR ÚR

SIMON TANÁR ÚR

 

Maradtam az, ami régen.

Hatvankét évem bűvöletében,

fel- és leszálló ágaim

lombhűvösében,

mint mondta Simon tanár úr,

táblára vázolt talány,

ki nehezen számítható változó,

egyenlet húsból,

elsőfokon.

 

Vér szerint hozzám tartozó sok rokon

ámul, hová fajultam.

Olcsó rím, giccs a kép,

a múltam - nyitott könyv.

 

Minden értelmes leckét megtanultam,

s jutott értelmetlenekre

idő, szürkeállomány.

Képeztem magam

legtöbbször önként,

a az önképzés okán akadt,

hogy Tudornak hittem magam.

 

Amit nem vettem észre,

az törpe mindentudók

velem hajas,

megoldhatatlan része.

Több figyelem lett volna jobb

kerekesszékre,

fű növésre,

köldöknézésre akár.

Folyamat-elemzésre - évszakok szerint.

Hurrá, itt a nyár,

vagy Istenem,

megint egy új nyár és ősz utána!

 

A leépülés is érték!

 

Vesztett a vetett mag, túlélő jövő,

ha magvetésre és aratásra is

képtelen kéz jön,

nem Roosevelt elmével áldott

talicskán,

narancsba értett kalászt aratni!  

Jobban meg kellett volna nézni,

a szomszéd kutyája,

tud-e beszélni,

s ha tud a maga módján szólni hozzám,

enyém, énkutyám

miért vonyít?

 

Simon tanár úr alszik.

A táblán ott a képlet.

Megfejthetetlen.

Valós, racionális számok között

létező.

Megoldásaimra, önhibából,

csak késetten érkező

Én.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.12.15.