Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ROBERTA

10592879_10203572271085829_6637406179768738011_n.jpg

ROBERTA

(ajánlom Brada Áginak, és legalább két, de inkább három óceánon innen messzebbre, Szentistványi Zsuzsinak és Mérey Mónikának)

 

Az első, mások, nem szülőktől kapott nevem Roberta volt. Akkoriban volt nagy sláger Peppino di Capri dala, a Roberta. A nevet, s a számot is imádtam. Kéretlen, mai is áldott keresztszülőm egy Varjas (keresztnevét bocs, már elfelejtettem) nevű, tizennyolc körüli srác volt, az egyetlen és messze legjobb pingpongos a Pécsi Postásban, ahová futballtól kapott apai eltiltás után, „valami sport csak kell a gyereknek” alapon bebuktam.

Szerettem a Roberta nevet. Meg sem fordult a fejemben esetleges hátsó szándék, hogy netán, lányos képem tettet megmosolyogtató megjegyzést rám. a szupertehetség áldásával meg nem áldott robotosra.

Múlt az idő. A Roberta név lekopott az első megnyert korosztályos verseny, s az azt követő meghívás, magasabb osztályba igazolás után. Helyette az gimnáziumi osztályomban, a kisnövésű, a lányokhoz oda nem férő – lettem Jolán. Ha nem Józsi, akkor legyen Jolán némi malíciával alapon, okos tinédzserek kegyetlen szelektivitású, befogadó és kizáró törvényei szerint.

Bennem lehet a hiba. Mindegy mit adott, milyen közösség, minden kapottat ajándékként, szeretettel adott ajándékként vettem. A Jolán nevet is. Ma is van ember a világon, messze tőlünk, akitől el sem fogadnék más megszólítást, csak azt. Egy padtárs, aki kicsit hátrányosabb helyzetben volt sok menőnél. Lány, aki magas és csontosabb is volt, mint az épp akkoriban nekem is megfelelő ideál, akiben -ezt ő nem tudhatja – legalább akkora volt az útkeresési kényszer, mint bennem, a nőimádóban. Megjegyzem, akkora karriert futott nőként, anyaként és emberként is, hogy az állam leesik, ha gondolok rá.

Mondom, a hiba bennem volt. Mindig felfelé néztem, az épp felvillantott, divatos csúcsokat akartam elérni, s persze ebben volt egy hatalmas adag naivitás, gyerekség. Benne voltak szűk magánkörnyezetem, családom sorsadta buktatói, s mindezek összegzése után a látszólagos sikertelenségek lassú évei.

Mielőtt megkaptam volna a Kóc nevet, hajszín alapján, egyetemen, mielőtt az egyetemi évek után majd negyven évvel magam választottam magamnak élő, hitem szerint mindent rólam magában foglaló nicket, pár héttel az érettségi előtt, csapatommal a Pécsi Pedfő csapatával kellett játszanunk.

Egykori névadóm, Varjas Lacival (látod, a név is beugrott!) játszottam a csapat-végeredményt eldöntő meccset. Egy ide, egy oda után a döntő szettben az egykori postásos kiugró tehetség, régi szabályok szerint, 3o milliméteres labdával, 2o-1o-re vezetett.

Nem tudom, hogyan, de nyertem. Meggratulált.

 

Ma, hatvanhatévesen, túl és sosem túl két feleségen, két felnevelt, neveletlen gyereken, szerelemben a harmadik törvényes nejemmel, időnként megsimogatva mindig tolakodó kiskutyánk fejét, Peppino di Caprit tanítok a nálam harminc évvel fiatalabb nőnek, költőnek, született lélekembernek.

 

A Robertát.....

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o16.o3.o4.

https://www.youtube.com/watch?v=Q-De1fOCwbY