Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


REFLEXIÓ...

2012.04.25.-039.jpg

 

 

REFLEXIÓ A GENNYEK KRITIKÁJÁRA,

AVAGY CSAK KÉRÉS, SZÓLJ, TE HANG

 

Figyelem.

A fű kizöldell türelmeden.

Hagyod,

kössön beléd

valami korlátolt értelem,

deszka-táncrend,

aranyszabály, amit megtanult juhoknál

pár kettesért

az alja-tehetség.

 

Most kiokít.

Oktat, talán, pár palántát

Mezőhegyesen, vagy Szőregen,

hangjanincs törpenyírő,

új janicsár,

sosemvolt hazából elrabolt,

idepottyantott

senki.

 

A mondandód figyelem,

a zárójelbe tett nyomort,

a szépséget, a kivagyiságot,

s ahogy lohol utánad a sok csahos.

 

Bírd ki.

maradj társaságban

remete-féle,

amolyan talány,

és tegyél félre kiizzadt,

koldult, vagy jogdíjból megmaradt

százast, és kipótolom!

 

Kiülünk ketten a költő elé,

verset is viszünk, (én pluszban a nőt, hogy adjunk az esztétikumnak)

és kopottan újöreg bőrtáskából majd előveszünk

tankban érlelt vörösbort.

Iszunk te, meg én.

 

Csak egyetlen nagy pohárral.

A Dunában leúsztatottakért.

A Manci hídért.

Pár csöppnyit Parlament csúcsán a vörös csillagért.

A lyukért a zászlón.

A jobb világ ígéreté(É)rt,

az eltáncolt életért,

a Torgyán portában falra csavarzott

vasgolyók mögötti sok lélekért,

Árpibácsiért.

Eldobott sok tojásért.

A koronás kóma tisztesség-emberéért, a kékparolisért.

Az álmukban baltával legyilkoltakért.

A muszlim injekcióért nyívó forintért.

Móra és moré krajcárokért.

A fiadért, kivándoroltért,

s a lányomért, kinek sírján az orgonát kivágták.

 

Mondatainkra kötjük,

(hej, pántlika!)

a Nemzeti Vágtát,

és Pegazust,

hozzáértő te Hang , meg én,

bedaráltatjuk virslinek,

nosza, de ÍZ-ibe!

Szamver óver de rénbó!

 

Tudod, Öreg,

ne vedd szívedre

a köpködést!

Narancsba érett

magyartanár, ma nem ritkaság!

Fogadd el!

S az utolsó csöppnyi borral

mondj átok helyett velem imát

elkorcsult lelkükért!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.09.16.

 

 

Mi nem beszélünk, mi szólunk.

Teszünk sámándobokra,

túlléptünk mindenen.

Csak a vízcseppek hangja zenél,

ahogy egymáson gördülnek

végtelen monotóniában,

Titel felé.