Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NÁLATOK VANNAK-E ÁLLATOK?

strucc.jpg

 

NÁLATOK VANNAK-E ÁLLATOK?


A mellébeszélés nem más, mint megismert, tudott és belső mérlegünk szerint már elfogadott igazságok tudatos elhallgatása.

Időnyerési szándék.

Félelem a következményektől.

Félelem a jövőtől.

Amolyan, éppen csak nem hazugság.

Struccpolitika.


Hallgatom, olvasom az MSZP-ben kibontakozott, szerintem törvényszerűen megjelent vitát arról, menjen, vagy maradjon a főnökük.

Az az ember, aki szerintük a katasztrofális 2o1o-es vereség után, hatalmas munkával újraszervezte, egységesítette pártjukat, aki kiemelkedő személyes ambíciót is mutatva egy úgymond, egységesített baloldali blokk vezetőjeként bukott most, áprilisban megint nem kicsit: nagyot. Hallgatom az érveket arról, menjen, vagy maradjon.

A maradás melletti érvek között ott a mellébeszélés tipikus esete.

A tétel szerint az MSZP háromszázezerrel több szavazatot szerzett, mint a korábbi választáson.

Mellébeszélés!


Az MSZP választási szövetségben indult, öt párt szövetségében. A szólamokban, a mellébeszélésben saját növekedésüket alátámasztó szám tartalmazza mindazon szavazatokat, amik semmiképp sem könyvelhető be a szekfűs pártkönyvelésbe.

A velük, a közös listára szavazók között, minimum és maximum számítások szerint háromszáz-hatszázezer nem MSZP-s szavazat van!

Hogyan?

A minimum számítás szerint legkevesebb százötvenezer szavazat jött a DK-ra, ugyancsak legkevesebb nyolcvanezer az Együtt-re, Bajnaira, negyvenezer a PM-re, s talán harminc körül Fodorra. Ez a számítás csak azon választók szavazatait mutatja, akik elkötelezettek saját új formációjuk, pártjuk felé, párttagok, vagy erősen pártszimpatizánsok. Látható, hogy ezzel a messze alulértékelt számítással is összejön az a háromszázezer többletszavazat, amit az MSZP sajátként akar lekönyvelni.

Ne álljunk meg a minimum redukált számainál! Lépjünk!

Mondjuk ki, a realitásokhoz közelebb áll, ha a DK-hozott szavazatokat kétszázötvenezerben becsüljük, Bajnai vegyesfelvágottjának is adunk százötvenet, és ötvenre taksáljuk azokat, akiket a Fodor-jelenség szavaztatott az egységre! Ebben a számban (négyszázötvenezer) nincsenek olyan szavazók, akik baloldali szavazóként, akár MSZP tagként, szekfűs szívvel szavaztak Gyurcsányra, mert a közös indulás nem késztette őket kenyértörésre, a bennük már régen megérett váltás gondolatára. Hagyjuk is az ő, százötvenezres vélhető létszámukat bizonytalannak a maximumszámítás jelzett hatszázezres tömegében!


Két számítás.

Az első háromszázezres, a második hatszázezres MSZP szavazatvesztést mutat 2o1o-hez viszonyítva!

Miről beszélünk?


Gyurcsány az elmúlt három évben a nulláról szervezett ütőképes, elkötelezett szavazókkal feltöltött, aktív, nyomuló pártot. Magához vonzotta az emblematikusan demokratikus közéleti szereplőket a korábbi MDF, alapelveiket vélhetően nem feladó, tisztességes demokratáit, és a liberálisok közül is a legjobbakat! Bajnai, nyilvánvaló szereplésbeni hiányosságai és erősen kifogásolható csapatösszetétele mellett is képes volt szövetséget kötni a más politikát akaró zöldek legjobbjaival. Fodor, négy év alatt mindössze egyszer villantott, és mozgósított.


Az MSZP-ben Mesterházy, a pártvezetés, sőt, talán a rendpárti maradék tagság segítségével konzerválta a 2o1o-es bukás előtti, a kormányzásképtelenséget sugalló látszatot, a kövületek, belső pártérdekek mentén kikristályosodott uralmát. Baja, Szekeres, Kiss, Puch, Simon, hogy tovább ne soroljam..... Az alku, mint mindig, kétoldalú aktus. Maradtak ők, s maradt vezérjelöltnek az, akiről a tagságuk sem hitte, de egy ország tudta, hogy vezérnek alkalmatlan.

A Magyar Nemzeti Strucc.....


Nálatok, vannak-e állatok? Jut eszembe a versike.....


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o4.17.