Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MINDENNAPJAINK

 

anwhite.gif

MINDENNAPJAINK

 

 

Jelzőt jelzőre.

Magunktól lopunk

Halmozunk hitten ékesítőt,

felhőt paplanként oszlató, szétterítőt,

valami megkülönböztetőt,

kiemelőt,

mindent mindennel vegyítőt

hatásvadász,

lusta-robotos költészetünkben.

 

Tévedünk ezerszer.

Hisszük, a menj el, a gyere vissza, az élj tisztességesen

szebb, ha nyakába varrtan ott a cicoma,

gyűrű vakít az adakozó kézen,

mikor az Isten anyja karján gyerekkel áll sorba’

levesért a Krisnások hosszúra tervezett alamizsnás sorában,

s a politika a hasban keres megoldást,

mert ott van, minden mellébeszélés helyett

ott van,

csak csöpp fedél kell hozzá

esetleg,

talán,

meg még.

 

Békemenet, meg éhségmenet.

Koncra várók között tobzódik a gyűlölet, és kell az a gyűlölet!

Megkülönböztet, emberré tesz,

esendővé, aminek születtél,

és üsd a tőkét,

és egyformák vagyunk, mi emberek,

és ki olvasott ma itt Bibliát

és akad, ki remeg itt még forintért

és talpalunk, esőben, hóban,

mi vagyunk az éhségmenet,

nem kérünk útlevelet,

itthon maradnánk,

az izzadósból, a verejtékesből kérnénk,

kifizetve, hogy vehessünk

közgazdasági tételek szerint

kenyeret-szalonnát.

Túlélésre, gyereknemzésre,

kertimunkára, fűnyírásra gazdagénknál,

sorbanállásra krisnás fazéknál

egy jobb világban.

 

Indiában? Erdélyben, Afganisztánban?

Dehogy.

Csak itt, ahol születtünk.

Négy folyó, három halom honában

határtalan.

Válságokból kilábalásra képtelen

idióták, kaliberekben kicsi, meg nagyobb gyilkosok

Kánaánnak megélt honában.

Európa közepén.

 

Egy vadrózsa-ág, meg egy orgonaág készül titokban nyílni még nekem.

A törekvést látom,

tavasz jön,

a virágba pattanást meg majd viselem,

szokottan,

gerlehangokra visszhang, burukkolón,

vagy ordítva, mint a féreg.

fábaszorultan.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2013,02.07.