Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MINDENKIHEZ! BALOLDALI KEREKASZTALT!

MINDENKIHEZ

MINDENKIHEZ

 

BALOLDALI KEREKASZTALT!

 

Regnál a tehetségtelenség hazámban.

Nem először.

 

Nyolcból hét év útkeresése, belső vitákon megkötött kompromisszumok leminősítették a baloldalt. Tutyimutyi, láttunk már ilyent húsz éve is szajkóvá vedlett a szabad madár, avítt, szárazvirág lett a szegfűből.

 

A változás előtti egy év kármentő ténykedését sem értékelte egy se, kocsmába járó szavazó, hisz a kármentő, csak a csaposnak adja hasznát, gondolta együgyűn.

 

Tizenkét év, tizenkét elveszejtett év után jutottunk odáig, hogy az istenadta, Fodor-Ungár-satöbbi kiválás óta, az egy értelmes gondolattal politikai porondon meg nem jelentnek, az én taktikázom a legjobban formációnak, a Fidesz-KDNP megélhetésieknek bianco csekket adott. Isszuk keserű levét rossz döntéseinknek.

 

Ma a becsapottak, a megvezetettek tele indulattal. Csak a testben és lélekben is vak nem látja, hogy velünk, vert lovakkal a szakadék felé húzatnák az ország szekerét. Az, hogy ezért se jár se széna, se zab, ugyan kit érdekel? Nem a túlélés a fontosabb?

 

Nincs váltópárt, nincs fogható, mérhető, hiteles baloldal.

Szeleteiben ugyan létezik, ment ki erre, ki arra a tarthatatlan helyett újat találni  és forr a világ a kisember szintjén, a mélyeken.

 

Vegyétek észre! Nincs idő kivárni, míg beérik belső vitákban, ki a jobb, ki az elhivatottabb! A törpe, focista-ármány megesz mindenkit, akit leszeletelt!

 

Demokraták!

Baloldali érzelmű emberek! Sokan vagytok, többen, mint hinni remélitek!

Régiek! Lépjetek már ki berögződéseitekből! Új formációk! Ne csak egyigaz utat, idealizmust keressetek! Befogadók, vitatkozók, de megállapodásra törekvők vagytok mindannyian! Vegyétek észre, hogy AZONNALI ÖSSZEFOGÁS nélkül nem megy!

 

Javaslom MINDEN, nem csak nevében demokratikus formációnak, azonnali, Hazám érdekében sürgős Kerekasztal Tárgyalás megkezdését az alábbi közös cél meghatározása és elfogadása érdekében:

  1. Az Orbán kormány parlamentáris úton történő leváltása.
  2. A Negyedik Köztársaság parlamentáris alapelveinek egyeztetése, elfogadása.
  3. Gazdasági válságterv egyeztetése, közös, nyilvános kihirdetése és megvalósításának szövetségben történő vállalása nyolc éves ciklusra.
  4. Közös, szakértői kormány állítása, minden pozícióra három-három fős közös javaslattal, a rotáció elvének időben behatározott alkalmazásával, a tevékenységbeli obstrukció közös nyilatkozattal megtett kizárásával.
  5. Szövetségkötés civil szervezetekkel, közös célokra, hosszútávra.
  6. Békekötés a munka világa szereplőivel, elsősorban a munkavállalók tömegeivel, s azok hiteles vezetőjű szervezeteivel, másodsorban a munkaadók-vállalkozók robotos kisembereivel, s nem utolsó sorban a nagytőke békekötésre nyitott képviselőivel. A szakszervezetiség tudatos fejlesztése, nem állami cselédlány szerepben!
  7. Az állami kiadások minden polgárpukkasztó részének –pártfinanszírozás;parlamenti képviselői  juttatások; miniszteriális belső fejlesztések, különös tekintettel gépjárműparkra, szükségtelen és nagytestvér-jellegű számítógépes rendszerek telepítésére; köznéppel folytatott levelezés a jelenlegi szint ötödére csökkentése és befagyasztása nyolc éves ciklusra.
  8. A tanácskozás azonnali, de legkésőbb 2011. december 24-vel történő megkezdése, s annak szigorú, 2012. január 31.-ig történő EREDMÉNYES befejezése.

 

A tanácskozásra javaslom meghívni az alábbi szervezeteket:

Millások

DK

MSZP

LMP

SZDSZ

Szolidaritás

4K

elismert, nem szajkó-tudású közgazdászok, politológusok

Nagycsaládosok Országos Egyesülete

nyugdíjasok nem Fidesz közeli vezető szervezete

hiteles cigány kisebbségi szervezet

hiteles diák szervezet képviselői tanácskozási joggal, s közösen kiválasztott egyházi-társadalmi szervezetek képviselői megfigyelői státusban.

A javasolt lista természetesen hiányos, bővítését kérem állampolgári javaslatokkal!

 

Polgártársaim, demokrata BARÁTAIM!

 

Egyedül, saját meggyőződésünkkel otthon, családi körben nem jutunk semmire! Az elképzeléseink, legyenek bármi jók is, csak elszállt mondatok az otthoni asztal mellett, sokszor vacsora helyett!

 

Gondolkozzunk együtt!

Követeljük meg magunktól és a váltást különféle formációkban hittel akaróktól az ÖSSZEFOGÁST!

 

KÖVETELJÜK AZ AZONNALI, BALOLDALI KEREKSZATAL TÁRGYALÁSOK MEGKEZDÉSÉT, CÉLRATÖRŐ, EREDMÉNYES MEGVALÓSÍTÁSÁT!!!!!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2011.12.05.