Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MÁRCIUS 15.

 

733869_304412519685460_16018012_n.jpg

 

MÁRCIUS 15.

 

Egészen kicsiny Magyarországokra

emlékezem az ünnepen.

Hegyek uráli népének vándorlására,

kényszerűen,

hogy rónákat keressen a sztyeppeken.

Füvet, legeltetéshez, Meotisz mocsarát

szarvas kergetéshez ,

és Dúl király lányait, az összest,

öleléshez,

vér-ötvözéshez,

hogy menjen, maroknyi kitaszított,

Hazát keresni.

 

Ilyenkor indultak, kora márciusban.

 

A szegfűs bohóc, vicsorgó fogakkal küzd a téllel,

pedig a lelkekben telet imádó,

félelmekből élő, fagyokkal teli,

még Brüsszelben mosná szennyesét.

 

Nem jön haza.

Hamis a lelke,

minden mondata,

a közösnek, Kánaánnak deklarált Haza,

az ünnepi ebéd,

a nincsteleneknek nem általa,

ezrével osztott leves,

a köteles résszel külföldre szaladt

új tudás,

a frissen végzett,

a nem is diplomás,

a pék, az ápoló,

a cigány,

a szekér, a ló,

a tábor, ami a mennybe megy,

az itt a piros, kormányzati szinten,

az új földosztás,

a birkamenetekbe tuszkolt

sávos hitvallás,

a Mammon-Isten.

 

Hamis a békési, pilisi tót magyarsága.

Hamis Damjanich vértanúsága,

szerbjeink elszigetelt magánya,

magyar zsidóink összes

találmánya,

meg Nobel-díjai is smafu,

bronz büsztjüket

horthy-szobrokba öntő új akarat regnál

és tabu,

kiátkozással terhelt, egyházilag,

látó istenek vak szolgái szerint

a különvélemény.

Vagy a gondolkodás.

 

Március tizenötödikén.

Magyar tél.

Itt, az ifjak,

a parlamenthez vonulnak

tömött sorokban, hófúvásban.

Böjtmás havában.

Öten…..

 

Május is eljön.

Ugye lesz,

ugye lesz összefogás?

 

 

Balog gábor

-csataloo-

2013.03.15.