Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LÓREGÉNY (1)

005--3-.jpg

LÓREGÉNY (1)

 

Feje tetejére állt a világ! - panaszkodott a Ló,  a 2441-es Italboltban.

Sok mindent átéltem már, ha nem én, hát a szépapám! Mi, a mi fajtánk ment igásként Doberdóba trénszekérrel, ült egy fazon csukaszürkében a bakon, és mindek cakkumpakk hívtak hadtápnak, ispotályosnak, mikor-minek. Hívtak tarackosnak, ha löveget vonatattak velünk a Don felé, sőt négylábú kerékpárnak csúfoltak a papírbakanccsal felszereltek.

Voltunk új szelek – zabot nem adtak hozzá – egy kis köpcös alatt, be kellett minket vallani, és aki bevallott minket az rögtön kulák lett, vagy le is mondott rólunk egy pofonnal beígért szebb jövőért.

 

Mára, látjátok, mondta Ló, én maradtam itt egyedül, és nyugton leszámíthatjátok a fajtaazonosnak látszó lipicaiakat, a kurvaként futtatottakat lovin, de sajna a pár megmaradt igavonót is, mert az igát is ellopták új földesurak.

 

Tele a világ lovakkal, mondanám, tele értetlenekkel, hívő bambákkal, megvezetettekkel. Vontatnak lózungokat Békemenetben vágóhíd felé, beállnak összefogni fém- és vízjeles, már- és holnapi levadászásra kijelölt tolvajokhoz. A ló, mondom én, csak barom! Az új urak már elfelejtették, s tán tudni sem tudták, hogy lelkes állat voltam-vagyok!

 

A Nap, ami minden nap kisüt, csak szemellenzővel látszik a megmaradtnak, de onnan, abból a szemszögből kisebbek a félszeid. Nem szebb egy hamis világ?

 

A szemellenzőt amúgy, a koronás vörös idejében tették a megmaradtra.

Elhitették, mert alkut kötöttek, hogy lopott egy Tocsik. Az volt a téma. Nem tárgyalták az elhitetők, hogy közben, a valós ügyletet megkérdőjelezve, a vádlók, székházat, meg maszek kis élj-apám te is, kőbányákat, szőlőket, védett nemzeti-parki területeket lignitügyben loptak zsigerből, számolatlan milliárdokban, büntetlenül. A „demokrácia gyermekbetegsége” frázissal, elévüléses odakacsintással intézte mindezt el a közügy vigyázó szeme, az ügyészség, majd megtetézte Kaya Ibrahimmal. Magyarországon bárki, törvényesesen, törvényvédetten, ha lop, lehet hülye!

 

Évekig hitegetett zabbal valami államfői posztra pályázó pesti ügyvéd, aztán időnként megáldott az összes kedvezményezett egyház, főleg a katolikusok, meg a kicsit renitens, Horthy-fóbiás reformátusok, egy-egy kisebb és nagyobb korifeusa. Kísérleteztek velem, leszek-e gyorsabb a szélnél, ha enni nem kapok, s számolgattatták, meddig bírom-bírhatom.

 

Nem egy kultúrközeg, mit mondjak! Enyhe fingjuk sincs, hogy jó szóra, Kalasnyikov, orosz telivér nagypapa nélkül is új barázdát szántanék, csak odáig jutottak, hogy bőröm cserezhető. Igaz, sok tudásuk arról sem lehet, hogy a bőrgyárakat már rég, ők bezárták, és én, a Ló, még élek és rúgni is tudok!

 

Tolvajok országa lett ló-rokon árán, kézen-közön elszerzett Hazám. A kicsi, de sok és pofátlan, potentátnarancsosok hona. A kicsi lop negyedmilliót dezsőben. Simonka.

A nagy, Simicska, kiszemel, törvényt alkot, és törvény alapján lop-rabol földet, trafikot, takarékpénztárt, malmot-malomkövet, mikor, mire van érkezése. Aztán meg jól levágja Dezsőt, hisz ez a rendje. Dezső majd visít a kés alatt, és a húsából felfalt pár kalória elkel, veszi a bunkaja – ez a  REZSIHAZUDSÁG.

 

Nyakunkba ültek, s azt mondják lovas nemzet vagyunk. Ki? Kik? Kik ők?

Ők nem a nemzet! Csak haszonlesők! Úrhatnám ficsúrok ma már pocakos, saját kinevezetteket, közkatonától tábornokig, mindenkit egrecíroztató, félelemben tartó, szapuló pár száz fős, pénzünkon nevelt sereg,  nihilista csapat! Selmeci rogánok, girnyó szászok, hoppá fiam, ugorj zenészek, meg a törpe, de nagy bottal jár mítoszban hívő, hatvan éve kielégületlen, lovat nem ismert, hetvenhat fölötti nagymamik fele. Férgek gyülekezete, szövetkezve! Vödör, ragadós, nyál-takonyban.....

 

A zabot elvetették a dolgosok. Nekik-nekem megélhetés-reményben.

Csapos Úr! Itt a 2441-esben amíg maga a Főnök még pár napig! Öntetne a jelenlévők kontójára, s, ha meg nem adják, bizisten, hozomra, még egy kis vödör sört, kérem?

Én, A Ló!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o2.o8