Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LIN-CSI APÁT A SZERELEMRŐL

 

 

2012.04.19.-022.jpg

 

LIN-CSI A SZERELEMRŐL

(igaz szerelemmel az asszonyomnak)

 

 

Egy reggel, a hajnali meditációk után, szerény reggelijét már elfogyasztva Lin-csi apát elszundikált a főhelyen, az elmélkedés-teremben.

A tanítványok csöndben ültek előtte, elmélyedtek a valóság keresésében, végigpörgetve elméjükben a mantrákkal ötvözött tanításokat, látszólag és valóságosan is egybeolvadva a kolostor szellemével. Ez odafigyelést és oda nem figyelést kívánt a bennlakótól, de lehet, sőt tán biztos is, még azt sem kívánta igazán.

Lin-csi, az álomhatáron, csöndesen, de szuszogott.

Talán ez zavarta meg az ifjak között a leginkább világi vágyakkal megáldott-megvert meditációját. A szusszanások monotóniája nem zavarta, csak a szusszanás maga. Keresett kiutat, hogy a zajt, a gondolat szabad szárnyalásába dobott követ, akadályt kikerülje, s légynek képzelte magát. Közepes nagyságú, semmiképp sem döglégynek. Felszállt és az apát fülére ült. Hátsó lábaival igazított szárnyain és a többivel téblábolt kicsit, hol erre, hol arra, csak úgy, mint a légy, ami van, létezik, de nincs, ha kellő mélységű a világ szemlélete.

Az ifjú kérdezni akart, létező valóságtól, a szundikáló apáttól és mersze nem volt az egyenes utat választani. Ki is ő, gondolta, miközben legyet gondolt a Mester fülére? Több talán, mint az egyenes út? Az ember? A semmi? Az, akiből buddha lehet, vagy csak egy porszem? Csak a tény volt világos, mint az út. Ő kérdéseket tenne fel, de a tekintély, az útmutatás, a kolostorban szundikál, szuszog is közben.

Megsokszorozta önmagát és százezer légyként ült a Mester fülérére, ébredjen, mert kérdezni akar! Tanulatlan, a tudáshoz közel még nem jutott, de minden út előtt nyitott varázsa, a kolostor csendjében, a sok elmélkedő sok-sok gondolata között vagy hatott, vagy valóban egy egyszerű, mindentől független valóság szólt közbe. Létező, egy szem kis légy ült a Mester fülére. Hátsó két lábával megsimogatta szárnyait, és a maradék néggyel számolhatón kitopogott egy esküvői táncot, csiklandozón, érezhetőn.

A behunyt szemű tanítvány előtt a Mester kinyitotta szemét, s csak annyit mondott, senkire rá nem mutatva az ötvenkilenc tanítvány és a vendégeskedő, buddhaságra áhító tizenhét cellalakó közül: Kérdezz, légyvarázsló!!!!

A kérés csattant a légben, és parancsolat volt. Szemét nyitotta mind a szerzetes, a buddhaságra vágyó, a honos, s az idegen is. Szólni csak egy szólt, a vágyak furcsa útvesztőjében útmutatásra vágyó, kis, fiatal, de nagyra hivatott ifjú.

Ruháját megigazította, kellő tisztelettel meghajolt és rákérdezett:

Mester, mondd, mi a szerelem?

Lin-csi várt kicsit, majd válaszolt:

NEM TUDOM!

Feje fölött a válasz, mint minden pehely- és evezőtollát vesztett madár,  kerengett. Majd hozzátette:

Te, az buddhaságra elhivatott, menj celládba vissza és gondolkozz azon, miért itt élsz, velünk, miért a könyveket bújod, miért tagadod meg önmagadtól a valós megismerést. Nem keresed a lelked másik felét, a nőt. Ha következtetésre jutsz, ne mondd el senkinek, de beszélj is róla fű-fának, amerre jársz. Ha döntesz, hogyan élj tovább, beszélj és hallgass arról is. Beszédességed és a hallgatásod lesz tanúsága új bölcsességednek, ha megéred. S ha nem érnéd meg, akkor is.

Majd, hozzátette, fricskaként a hallgatag, kérdezni nem merő többségnek,  bár lehet, csak amolyan szundikálás utáni első hangulatból: A szerelem, csupán az, ami van és nincs is. A ég kékje, a fű zöldje, a potyadékát a levegőben pottyantó gólya odafenn, s az, ahogy tanultátok, szerzetesek, ti mind, a buddhaságot itt keresők: A permet, ami fentről a fűszálra úgy hull, hogy az nem hajlik bele.

Minden és minden hiánya. Ez a szerelem.

Ezen gondolkozzatok!

A tanítványok komolyan átérezzék a tanítást. Elgondolkodtak és találtak kiutat, meg nem is. Köntösük megigazították és mélyen meghajoltak a Mester elött.

Lin-csi pedig, elment lepihenni, cellájába.  Mosoly volt arcán, mert emlékezett. Tudta, mi volt, mi maradt, mi lehetett és mi nem lett a szerelem, miért a kolostor, miért a tanítások végeléthatatlan rendje és káosza. Tudta, permet maradéka ő is, fűszálon, észrevétlenül.

Volt még idő egy jó ebédig. Elalvás előtt, szellős mozdulattal, elhessegetett füle mellől, egy szárnyait két hátsó lábával megsimítani próbáló, fülére szállt legyet.

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o9.26.