Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÖTELEZŐ VALLOMÁS

1458826_10201552569754558_1912203028_n.jpg

VALLOMÁS

 

Elolvastam tegnap. Este is, és éjjel egy körül is, újra....

Elolvastam a diákkori barátom egyik rokonának frissen kapott visszaemlékezését, annak fordítását. Egy tizenéves visszaemlékezését arról, mit művelt vele, családjával, magyar zsidókkal a háború és az azt megelőző időszak tevékeny, vagy közömbös magyarsága. Magyarsága, mondom, beleértve a magyarországi magyar svábot, tótot, románt, szerbet, horvátot, színtiszta vérvonalút, vagy vegyesvérűt. A nemzet alkotóit, akik tevékenyen, vagy hallgatólagosan raboltak, fosztogattak, gyilkoltak. A cigányt csak azért nem tehettem a felsorolásba, mert elszenvedője volt a történetnek. A többi, akkor létező kisebbségit-nemzetiségit meg azért, mert számszerűségük nem kellő mértékben irányítaná a figyelmet arra, amit mondani akarok. Igaz, magát örménynek valló kisebbség anno alig volt, de szálasi örménynek mondta magát.

Nincs az íráshoz illeszthető jelző. Nincs, mert a gonoszságra és a közömbösségre az én szótáramban csak ennek az írásnak egyszerű nyelven megírt tényszerűsége lehetne „über”. Azt meg olvasni kell, nem jelzőt gyártani belőle. Az ész megáll.

 

Ami a leginkább megtör, az a végleges torzulás, az örökre megnyomorított lélek. Hiába sikeres túlélés a borzalmak között, a lehetséges öröm, amit a túlélés felszabadultsága adna, azt kioltja a történet leírójának egy félmondata: „Túléltük, de a lelkünk örökre meghalt!”

Ugyan hányan hallgatnak, túlélők, az átélt borzalomról? Érthetően és megengedhetetlenül!

Egyáltalán, meri valaki számbavenni, nem közülük, mennyien maradtak, rögtön az égés után túlélők? Figyelte, kutatta, valaki a sorsukat a tört, de egészséges, mindig ember maradok lelküket abban a shoa utáni szakaszban?

A Don kanyar tragédiájáról anno Nemeskürthy csinált párt-engedéllyel sorozatot. Teli igazságokkal, teli elhallgatásokkal, féligazságokkal is. A tényszerű törtételem-írás tényeitől évtizedekre elzárt tömeg, a néző itta, szívta magába a már csak félig maszlagot. Tapsolt, ön-igazolta magát, nem is volt annyira genny, vagy gyáva, nem is volt érzéketlen sem, csak parancsra teljesített, törvények szerint. A műfajt a rendszerváltás óta Szabó Alberttel kezdve, Csurkával folytatva apró kis kelevény vonák folytatták tulipános Antall, Telezsák, majd újabban A Gábrieles orbán csapatban. Ma ez a mocsok, orbánnal, sömjénnel (akitől legkevesebb csak köpne a Pápa), valódi betyársereggel gárdát szervezne.

Az egykor hallgatagok, utódaik, és sokan a borzalmak ma még itt, fenn járó túlélői közül is, ma megint hallgatnak. Ez lennénk mi, magyarok, megint????

Szégyellem a szocdem nagyapám, aki két fiát engedte az orosz frontra. Szégyellem apám, aki tüzérként megúszta a Dont, de nem a négy év fogságot. Szégyellem, hogy anyám nem mert mesélni a családunk valós, zilált, kusza vérvonaláról, a zsidót is beleértve. Erős a hála mindazon családtagjaim felé, akik szerelemből beházasodtak, elfogadtak, gyerekeket nemzettek, vagy csak a szép szót, az emberséget tanították létezésükkel.

Szégyellem magam, minden olyan megnyilatkozásomért, ahol egyetlen kivételről tudva, akaratlan, nem a tisztelet, a megbecsülés szavaival használtam a zsidó szót!

Nekem, ha van humorom, sem szabad zsidó vicceket mondanom. A tények, az éjszaka olvasott visszaemlékezés okán.

Tudatos életemben soha nem származás alapján ítéltem meg embert. Arra jobb mutató volt a tehetség az emberség, a teljesítmény. A teljesítmény, ami - rossz világban élek - a ma államvezetésében csak a hazugságban, rablásban, fosztogatásban, s holnap talán a gyilkolásban valósul meg.

Szeretném, ha szeretteim ésszel, szívvel fognák fel, értenék, amit leírtam. És megőriznék a történetet, a következtetéseivel, választott útmutatásával – életük minden percében , mindörökké.

Amen.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o5.29.