Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KOPONYAHEGY

2012.04.22.-058.jpg

 

KOPONYAHEGY

 

 

Lassan, de biztosan esik darabjaira a világ köröttem.

 

Olyan, mintha erdőben járnék. Születésem, apró gyermekkorom tízparancsolataiból ültetett, mára berögzött szabállyá öregedett fáinak erdejében, ahol valami gonosz parancsra egyenruhás, rosszarcú favágók vágják az értékrendjeim.

 

Módszeresen dolgoznak, kegyetlenül. A láncfűrész visít kezükben, és visít a kéreg, a törzs, ahogy derékban vágják ki a jó földben jó, vastag gyökereket eresztett eszméket, hiteket, berögződéseket.

Kéjjel röhögnek, ahogy dől a fa, és tapsviharuk fogadja a lombos igazságok földre puffanását.

 

Tudom, az erdő nem csak az enyém. Tudom, számtalanul bolyongunk benne magamfajták, kisemberek. Ismerem bejárt útjaink, ösvényeink. Ismerem a tisztásokat, a tűzrakóhelyeket. Emlékszem, merre jártunk, hol szedtünk virágot csokorba, hol vertük hangos nótával el a csendet, s hol hallgattuk csak a madarak énekét. Fejemben fényképként hordozom találkozásaink az őzekkel-szarvasokkal, és félelmeink a vaddisznócsapásokon. Lábam még gond nélkül elvezetne a forrásainkhoz, de bennem él tévelygéseink, nem könnyű hazatalálásaink összes emléke is.

 

Tapasztalataim is bennem élnek.

Láttam tilalomfákat felnőni és láttam kidőlni közülük viharban sokat. Ismertem erdészeket, akik kis vászon szatyorból ültettek új eszme-fákat és az erdő egésze döntötte el, elfogadja a frissen ültetettet, hagyja fává terebélyesedni, vagy elnyomja, elveszi lombjával jövőjük elől a fényt.

 

Az erdő most a favágó martaléka.

Nem a módszeres, a tisztító-megújító szándék vezérli a fejszét, a fűrészt, de a rombolás, a pusztítás céltalan, ha tetszik öncélú vágya-ösztöne.

Derékban vágják el a tisztességet, az értékes hagyományt, az évgyűrűkbe vastagodott, százszor kipróbált szabályokat. Vasalt csizmával tapossák el a sarjakat, suhángokat. Élő parazsat öntenek a tönkre, hogy ki sose hajtson belőle az egykori élet. Kopár, sivár hegyoldal marad utánuk.

 

Nem félik, mert nem ismerik a tavaszi vizek hatalmát. Nem tudják, jönnek időben majd nagy záporok, és új telek után jönnek olvadások, s a kopasz hegyoldal minden humuszát lemossák majd a völgybe, mögöttük csak a sziklák maradnak fehéren.

 

Koponyahegy.

 

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.06.01.