Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KERESZTREFESZÍTÉS ELŐTT, VAGY UTÁN....

 

 

005--28-.jpg

 

KERESZTREFESZÍTÉS ELŐTT, VAGY UTÁN......

 

Szögezzük le, hogy ezt a választást a választási törvény, a közmédia, a simicskás plakátok, az államilag támogatott cöfös seregek valamint a rezsi-rizsa nyerte meg!”

Szögezzük le, a beidézett mondatban (forrásmegjelölés szándékosan hiányzik!), felvezetésben, következtetésben van igazágtartalom, Ugyanakkor így, pusztán és önmagában ez a megállapítás félrevezető, sőt több annál: HAMIS!

Az ellenzék (amibe természetesen nem számítom bele a jobbikot) veresége 2o11 késő őszén pecsételődött meg, akkor, amikor a párton belüli pozícióját féltő Mesterházy és a pártvezetésben domináns két harmaddal rendelkező konzervatívok(?!!) csapata, megfejelve pár részeges hordószónokkal kiutálták, távozásra késztették, kiszorították a megújulás egyetlen esélyét kínáló-kívánó reformereiket, a későbbi Demokratikus Koalíció megalapítóit.

Persze, Gyurcsány volt a célpont, a veszélyes ember a párton belüli és kívüli lopkodásra, a szónoki képességekkel megáldott, akinek ilyetén képességeivel a párton belül egyedül az egyre fogatlanabb Lendvai Ildikó rendelkezett.

Nem zárható ki, hogy erősen kihasználták a kizárók a rájátszást Gyurcsány, a liberalizmust szoc-berkekben megszokottnál erősebben, nyíltabban és ésszel vállaló-felvállaló hozzáállását is. Hangulati elem, ott és akkor, ahol még lehetett hivatkozni a sok hibával és veszekedéssel 1994-től működő koalíció szabadmadaras ámokfutóira, belső ellendrukkereire, horngáboraira, vagy épp fodorgabijaira.


Gyurcsányék kiutálásával egy és erős lett az MSZP pártvezetés, de ezzel egyidőben elvesztette annak a sosem párttag, de mindig balos szavazóbázisnak a támogatását, ami inerciálisan, évről évre, választásról választásra mellettük szavazott. Kurvára nem akarja elismerni egyetlen mai szoci sem, de az igazság az, hogy alapból más személyiségi jegyekkel rendelkező vezérrel, de az MSZP thürmerizálódása kezdődött meg 2o11 kiszorítós, „tűz van babám” tűzgyújtogatásának üszkén, s tart máig is.

Mesterházy ma semmivel nem jobb, legföljebb tehetségtelenebb, mint Thürmergyuszi. Van pártja, erős a támogatása ma, belül, a vezetésben, a tőle függők szavazataival. Lesz majd hétszázmilliós éves állami támogatása, pénze. De eladósodott, nyakik benne és felelős az eladósodásért, s ez szűrni fogja a kezéből kanalat kapók, a kezéből morzsához jutók számát, jönnek az elbocsátások, a sértődések, miegymás. Odébbállt mellőle a mindig haszonleső tőke rózsaszín szimpatizáns csapata is, szoci befolyással már nem jutnak megrendeléshez, állami pénzhez. Vagy megélnek valós tehetségből, vagy átállnak oda, ahol a csapból víz folyik. Nincs pluszbevétel!

A pénzügyi katasztrófánál, amit az önzés, a maradiság és a tehetségtelenség idézett elő, tragikusabb csak az, a „vezető erő”, a szocik, ideológiai válságban vannak, ahol a válság az, hogy nincs ideológiájuk, aminek mentén tervet, stratégiát, taktikát lehet kidolgozni egy jobb világért! Nincs talpasuk se már, aki langy üzeneteiket eljuttatná a célszemélyhez, a kisemmizett, meglopott magyar kisember marinénijeihez, jánosbácsijaihoz. S ami még szomorúbb, sehol semmi-senki, aki bármilyen használható vonzást lenne képes közvetíteni egy fiatal, felnövő, vagy már éppen felnőtt nemzedék felé. Nincs kiútjuk, kifutásuk se a gazdagok, se a középosztály, se a lecsúszottak, sem pedig a mélyszegénységben tengődő páriák tömegei felé!

Most Mohácsot vesztettünk kétszer. Buda még áll, még nem szállta meg sem török, sem Budaházy. Most ember kell a gátra, nem gatya. Most nem pozíciókért kell tömbösödni. Most nem LMP irányban kell hagyni tapogatózni egy faszkalapot – leváltani kell, de azonnal! S ha nem megy, meghagyni neki egy ötven vezetős, tagság nélküli pártot, mert ha nem megy, a tagságnak kell kivonulni, mint a zsidóknak, anno Egyiptomból!

Most erős, egységes, de belsejében színes, befogadó, újraértelmezett baloldali pártot kell szervezni, gründolni, preferálni – ha van, akkor a létezők közül, ha nincs, akkor kerekasztalos tudásbörze után egy új úton.

Vallom, mert hiszem és tudom is: A 2o1o-es bukás nem Gyurcsány politikájának, de Gyurcsányt megbuktató haszonlesők, nekik „a bukás is kifizetődő” bukása volt.


Hiszek a baloldal feltámadásában!

És látom kerékkötőit.


Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o4.25.