Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JOHN LENNON:IMAGINE

 

007--11-.jpg

JOHN LENNON: IMAGINE

 

A magyaroknak senki nem mondhatja meg, mit gondoljanak! Mondja a pojáca, az ő léptékei, értékrendje szerint sok bolond, az én léptékeim szerint választott gondolkodók vegyes, de többségében a tisztesség, a humánus gondolkodás, az összefogás publikumának.
A magyaroknak senki ne mondja meg!

Tudjátok, ezt a „nekem/nekünk ne mondja meg mellébeszélést” kicsi gyerekkoromtól ismerem. Koromnál fogva kielemezni is volt-jutott időm.

 

Nekünk, magyaroknak mondta meg apánk-anyánk, mit gondoljunk helyesről, helytelenről. Tanáraink terelgettek minket gondolat-paranccsal belső, vagy külső késztetés, vehemenciájuk, emberségük, bátorságuk, vagy gyávaságuk szerint. A jó a végtelen és a másik végtelen közötti különbségeket és azok összefüggéseit is megmutatta, a középszer követelt visszahallott mozdulatlanságot, az ennél kevesebbre meg már akkor sem figyeltünk oda. Terelgetett minket maga és egy elviselhetőbb közös élet felé első, második, huszadik szerelmünk, feleségünk, vagy feleségeink több-kevesebb sikerrel, de nem nélkülünk! Nekünk, magyaroknak mondta pap, vagy párttitkár, mi az épp, vagy örökre szólón üdvözítőt. Mellesleg, mindketten ugyanazt mondták. A csomagolás, meg a megmondás mögötti ember képzettsége sokszor volt vitatható és burkolt, vagy nyílt szigor is járult mindkét esetben a gondolatainkra kirótt teherhez.

Mert esendők voltunk, vagyunk, maradtunk. Mert értjük a főáramot, de tanulatlanságunk -jó pap holtig tanul! - miatt időnként belekerülünk örvények vonzásába, fények lepkehívogató másságába a sötétben. Valahogy, valami érdekes módon, mind túléljük. Csak ideig-óráig hat a demagógia, csak ideig hat az uszítás, s cselekedhettünk akár hibásat-rosszat, zárhatnak börtönbe is, ráébredünk, hogy nincs más, csak az egyetemes, emberi, pozitív értékek. A saját történelmünk, ami más, több, mint az általunk megélt, mert magában foglalja családunk, népünk és más népek – a világ történelmét is. Saját történelmünk tart tükröt arcunkba. Mi – majomfajta- óhatatlanul belenézünk, s valami csoda, hogy minden elkurvulásunk után elvetjük a vállalhatatlannal kokettáló arcot, változunk, visszavedlünk rendesen azzá, aminek születnünk rendeltetett: Emberré!

 

Nekem, magyarnak bárki megmondhatja, mit gondoljak! Szíve joga! Nekem, magyarnak szívem joga, hogy elfogadjam, vagy elvessem a sugallatot. Parancsot ne is emlegessen se megmondó-óriás, se a „törpe”! Mert parancsra gondolat sosem, legfeljebb csak prófétáknál született. Azokhoz meg neki köze semmi. Nem egy kategória az ők, és az ő. S prófétának én sem születtem....és úgy tudom, a Tíz Parancsolatot sem Mózes írta.

Volt egy zenész, aki gondolatot ültetett volna fejekbe. Az mondta „Képzeld el! Gondold azt!”

Amit és ahogyan mondta, sokak értékrendjét bánthatta. Csoda dallamával, szavaival arra kért, képzeld-gondold el, hogy nincs Mennyország, s Pokol, vallás sincs, tulajdon sincs.... Csak harmónia és béke.

Ugye, minden taníttatásunk és tudásunk-ismeretünk szerint csak utópia?

S, mégis, ha a sallangot, a tüskét lehagyjuk, nem tör át elemi erővel amit mondott?

 

Persze, lelőtték...

Valahol belül, valami motoszkál. A ló, ami vagyok, csupa kisbetűs -csataloo. „A lovakat lelövik, ugye?”

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o5.21.

 

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o5.21.