Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 773.

JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 773.

 

Kavarognak a fejemben a gondolatok. Mintha hátsó kertben termesztett kenderfű kergetne mindig csak hozzád, az életemben csak egyszer felpróbált, örökre megtartott függőséghez, droghoz, mellettemalvó!

Hallgatom Presszerpici örök érvényű csodáját, szól fülben-ezerrel a Kézenfogsz-hazavezetsz-et, alatta-fölötte a képek, mesteri képi megfogalmazása a függőség egy, az alkotó választotta formának, kifejezésnek.

Csukott szemmel látom, táncolsz, nevetsz vidáman, vagy elkomorodsz, a szomorka ül röpke pillanatra arcodra, hogy el is múljon hamar.

Mellettem élsz te Kincs, veled ébrednek a napjaim, és a tieidnek és én jutok kezdetnek. Ismerem az útjaid, a munkában, feszültségben töltött órák kihívásait, amit mosollyal, jó szóval oldasz, adsz, mindig adsz rászorulóknak a lehetőségek határain belül, s sokszor azokon túl is. Ismerem a felgyülemlett fél-siker, fél kudarc masszát, amit hazahozol, amiket szokásos tiltások ellenére is kibeszélsz, mert kinek is mondanád, hogy ilyen volt a napod, ez-meg ez történt és ez volt a jó, vagy a rossz, hogy ember értse?

Tudom, mennyit visz el belőled naponta a mindig adok belső kényszere, ismerem a feltöltődés, a regeneráció otthoni folyamatát és büszke vagyok, hogy részese, meghatározó részese lehetek!

Imádom reggelente az öltözködési rituálé visszatérő kérdéseit: Ez nem túl kihívó, elmehetek ebben? A pántos legyen a melltartó, vagy pánt nélkül dilemmát, a jól áll-e a hajam, melyik szandált vegyem kérdéseket. A csomagot, amit naponta felpakolsz, mert nassolni kell, s a csomagba mindig becsempészett apró ajándékokat, amit majd adni fogsz, hol ennek, hol annak, belátásod és a megajándékozott rászorultsága szerint.

A raplijaidat is ismerem. Látom, mikor volt sok, mikor érezted magad magadra hagyottnak, kicsinek a feladathoz, pedig nem vagy az! Szeretlek, és most ugrom a gondolattal, szokás szerint.

 

Amin kár vitatkozni, azzal nem is szabad vitatkozni, mondta anyám, a nagytudású és barackot nyomott fejemre.

Fölösleges okos fejedet törni azon, miért nem esik felfelé dinnyefáról a dinnye, van-e dinnyefa, miért nem hegyre fölfelé fut a víz, meg mennyit lép a veréb, mert a megoldásokat már rég kitalálták előtted, elég csak tanulni, s a kérdést, többet föl nem teszed.

Itt van mindjárt a fogas kérdés is! Népvándorol az aki háborús honából, ahová boldog boldogtalan, minden szomszédos és messzi nem szomszéd kis- és nagyhatalom csak a fegyvereket, meg a megélhetés összes törvényeivel ellentéte, bevállalható, vagy bennem vállalható vallási ideológiákat nyomja, vagy menekül? Népvándorol, aki fajtája, nemzete egy, kettő, vagy öt százalékos arányában hirtelen családostul kerekedik fel, hogy elég a félelemből, az éhínségből, a gyermekhalálból, pénzzé teszi minden vagyonát és elkölti bülbülszavú költöztetőkre, akik majd vízbe fojtják?

Népvándorol-e a gyermekének biztosan saját sorsánál többet-jobbat álmodó, aki vállalja a meghurcoltatást, a nulláról kezdést, csak mehessen?

Igen!

A nem-ember orbánnak bizony, itt igaza van, ez a mai század sokszor, sokkal idejét megelőzően is jelzett népvándorlása – elkerülhetetlen, kikerülhetetlen és megállíthatatlan avítt népességpolitikai, területpolitikai és világméretű gazdasági krízishelyzetekben.

A nem-embernek abban az apróságban is igaza van, hogy a szomszéd és a nem szomszéd népekre tömegesen zúduló népvándorló, nemzeti-nemzetpolitikai szempontból lesz elviselhetetlen teher, ha a tömeg ott reked meg, ahol a népvándorlók száma bizonyos érzékenységi, védekezési küszöböt meghalad. Amíg egymillióra jut egy közülük, addig veszélyként, fenyegetésként szóba sem jöhet, ha száz-, tíz-, vagy szimpla ezerre egy, még addig is alig észrevehető! A százra egy arány már figyelemfelkeltő lehet, de a tízre egy, esetleg három, öt, tíz már több, mint a vészcsengő maga! Ha kósza vándor kér bebocsátást a tíztagú családhoz egy éjszakára, ott vélhetően megkínálják az ételükkel és ha ágyat nem is, de vetnek neki szénát a barmok mellett másnapig. A Szent Családot is befogadta a faluvégi idegen.

Meghatározhatatlan az a felállás, ami megváltoztatja a potenciális menedékadó hozzáállását, ami választóvíz a jer be, s a menj utadra között. A jelenség, a befogadás kérés mindennapossá válása természetesen erodálja a befogadási szándékot, hajlamot. A befogadó elkezdi saját megélhetését félteni, s ez nem istentől elrugaszkodott. Vagy mégis az?

Gondolt e sok népek sokféle istene arra, hogy szabályait az ember a stabilitásra, a helyén megélhetésre alapozza, s vándorlásba csak keservek összegződése mellett kezd a népe? Indult volna Mózes Egyiptomból a vándorútra, ha csak parancs, s nem a pusztulás kiszámítható víziója vezényeli?

A nem ember, minden tolvajlása, önzése, nemzetrontása, hazugsága, emberi és isteni értéktagadása mellett most jól fogalmaz, és védekezése, esetlenségében is érthető, emberi. Szirén hangon nemzetet véd népesség-arány átrendeződéstől, bennlakót véd kinnlakók szerencsétlenül útra indult, megállíthatatlan áradatától, hamis, de könnyen emészthető, a rációt nem nélkülöző érvekkel. Alternatívát, más megoldást a helyzetre nem ad, mert arra kicsinységében, pöffeszkedésében és nem-emberségében kevés, ahhoz nálánál többek is kevesek, ha nem ülnek okos fejek egy asztalhoz, és nem tárgyalják meg kendőzetlenül a kérdést: Mi legyen? Népvándorlás, vagy az atom?

Kitárgyalni a radikálisan elfajult, de természetes, érthető helyzet lehetséges, és felelősségvállalás melletti megoldásait úgy, hogy embercsoportok szerzett érdekei fájón, nagyon fájón ne szaporodjanak, úgy, hogy bármi ésszerű, humánus árat megfizetve, vért, véráldozatot fizetve a vándorlás kényszere szűnjön meg hosszú időkre!

Egy tisztességes, emberi tulajdonságaiban és értékeiben, mi több, értékrendjében hiteles vezető egy ilyen kezdeményezés lángoszlopa lehetne! A mi vezetőnk alapból, egyetlen kritériumnak sem felel meg. Ebből eredeztethetően minden tényedése, szólama csak egy kényszerhelyzet magán-érdekre, zsebre kezelése, politikai játszma, hogy megtartsa utált, undorító, a ma Európájába nem való hatalmát.

Vizet prédikáló, bort vedelő pap, olyan, amolyan nem mondom hová való falusi senki, akire ráégett, hogy hitét megcsúfolva együtt él a házvezetőnő-apácával, s a felzúdulásra csak egyetlen tromfja volt: Én is ember vagyok!

 

Maradj, mellettemalvó Kedves az, aki vagy! Ne foglalkozz a mulandó hatalom gazemberségével többet, mint amennyit megérdemel! Erre a bandára nem érvényesek a józan ész törvényei, őket az idő örök érvényű, változásokban megtestesülő lépéskényszerei rugdalják majd messze kondérjaiktól, ahol bőséges, dús leves főzetett rászorulóknak. Ne örülj annak sem, hogy csúfos lesz bukásuk.

Te csak arra figyelj, hogy szögesdrótokkal kerítéseket ne emelj! Nem megoldás...

Adj vizet a szomjazónak, adj enni az éhezőnek, s vess ágyat is neki, családjának, hogy akár egyetlen éjszakára, de ne féljék a holnapot!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o7.o4.