Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK LÍVIÁNAK 43.

2012.04.29.-021.jpg

 

Számok kedvelője, minden ébredéskor megnézem a zölden világító kijelzőt a tükrös asztalon. Úgy van beállítva, hogy ébredéskor jól látható legyen. Ma 4:44-et mutatott. Összeadva tizenkettő, a legkisebb közöttük a sorban Benjámin, néggyel osztva száztizenegy, ami ugye, csak tízzel több, mint a kiskutyák, de ha az osztott eredmény egyeseit összeadjuk, mindjárt kijön a mesebeli hármas, a királyfiak száma, vagy az Isten tanított, Atya-Fiú-Szentlélek hármasa.

 

Szóval, 4:44-kor ébredtem.

Most már tisztára fürdött-borotvált vagyok, enkézzel vasalt házi pólóban, melegítőben ülök a gép előtt, dolgozik bennem a vérnyomáscsökkentő és a lassan, élvezettel felhörpintett két laza kávé. Írok össze vissza.

Hír: Egy egész osztálynyi kitűnő diák bukott meg Newcastle-ben, miután az angol nyelv és irodalom vizsgájukon az egyik tanár tévesen arról tájékoztatta őket, hogy használhatnak könyvet a vizsga alatt. Valójában a megmérettetésen semmilyen segédeszközt nem használhattak volna, így a vizsgabizottság az egész osztályt megbuktatta – írja a Daily Mail.

A hír többfelé viszi a gondolatot. Irodalom és vizsga. De régen is volt! Valójában csak lexikális tudásról várták a számadást, osztályozták a semmitmondó, tizenkét év alatt megszerzett áltudást. Sem a kérdésekből, sem a feleletemből nem derült ki, hallom-e versek zenéjét, látom-e írók, költők képeit, raktározom-e magamban a különböző korok leírt, sugallt, vagy elutasítani sugallt viselkedési normáit, állásfoglalásait.

Bemagolt, memorizált panelek kellettek a válaszadáshoz kérdés-függetlenül. Homokra épült sablon-építmény volt az elvárt válaszok mindegyike, és a vizsga óta eltelt több, mint negyven év értéktelenné mosta a kérdés-feleletet. Mi furcsa! Emlékszem erre és arra is.

Zsebemben a hivatalos papírral, miszerint felvételt nyertem XY műszaki egyetemre, s a tőlem elvárt egyetlen követelmény, hogy az érettségin sikerrel jussak át, nem mondható, hogy nagy elánnal feküdtem bele a felkészülésbe. Az „elég a kettes” biztos tudása, meg a május, a meleg, a napfény, a foci, a lányok, mind felmentést adtak a fölöslegesnek tűnő, öncélú kepesztés alól.

Foglalkoztam én mindennel, csak magyar érettségivel nem. Bőven jutott idő, hogy választott féltestvéremmel, Dömcuval átvegyük a neki döcögős egyenlet-levezetéseket, idétlen számok erdejében vezessem az erdőt jól ismerő kézfogásával megoldás-tisztások felé.

Jutott idő szétrúgni a kisujjam körmét mindkét lábamon teljes leszakadásig a Balokány, vízzel fel nem töltött, új medencéjében. Nyomait viselem ma is. Belefért, hogy a kis Vörössel, s a később lekopó Rácz-cal esténként körbefussuk a várost, hegy és lejtmenet beleértve.

A kiadott, harmincegy tétellel nem is törődtem, szemernyit sem, az utolsó pillanatig. Túl a négyesre megírt írásbelin, úgy voltam vele, képtelenség lesz oly alul-alakítanom, hogy a szükséges kettest el ne érjem. Harminc kérdésre éreztem, a minimumhoz tudok valamit mondani, azokat meg se néztem, csak egy volt, amitől rettegtem.

József Attila – elemzés.

A probléma az elemzéssel volt. A verseket szerettem, olvastam, de sosem voltam képes másoknak, vagy akár magamnak elmagyarázni, miért kerülnek bizonyos képek pont oda, ahová a költő tette őket, miért pont azt a képet választotta, amit olvasok, látok, érzek, mi késztette arra, hogy úgy írja, amit írt, ahogy megírta. Bennem csupán az elfogadás élt, a szépség elfogadása és nem akartam magyarázni a dallamba öntött evidenciákat.

Ilyen hozzáállással, persze nehéz volt. Lázasan kerestem a megoldásokat.

Egy akadt. Egy kedvesen, szépen molett vöröshaj-tudor, versek szerelmese. Átgyalogoltam hozzá a városon, becsöngettem segítségért. Fürdés után, magán szétnyíló fürdőköpenyben nyitott ajtót. Egy villanásra láttam benne a később elemzett versek szépségeit. Mindent természetesnek vettem és mindegy mit lát a szem, a feladat a fontos alapon előadtam a kérésemet. Elemezzünk, taníts meg elemezni!

Majd háromórás munka volt. Pohár víz, sehol egy szelet zsíroskenyér, és megállás nélkül, szemben az időnként el-elmozduló fürdőköpennyel, tömény, kiabáló, felbujtó, panaszkodó, vagy épp elégedett verssorok között.

Memorizáltam a mondatait, az elemzéstechnikáját és az érveit, lejegyzeteltem a megközelítés és a távolból szemlélés képeit, a kirakott könyvek oldalszámait, a szétnyíló fürdőköpenyt és a költő szakadt kabátos képét. A kinti verőfényt, dettó.

Vértben, új tudással mentem haza.

A vizsga természetesen úgy zajlott, ahogy elgondoltam. A harmincegyediket, a József Attila elemzést húztam és alakítottam – magam szerint – akkorát, hogy az ódon falak fehére sárgultak az irigységtől. A bizottság csöndben hallgatott, rám-rám csodálkozott, aztán a vezető tanár adott egy négyest. Volt a vizsgát megelőzően némi személyes konfliktusunk, úgy egy éves tartammal, s megmondta jóelőre, átereszt.  JJ Megtette.

A felkészítőmről negyvennégy éve semmit nem tudok. Látod? Negyvennégy! Két négyes itt is, mint az ébredéskor. S a harmadik a kapott jegy négyese. JJ

Minden kör mindig bezárul, visszatér önmagába.

A hír, íme, újra: „Egy egész osztálynyi kitűnő diák bukott meg Newcastle-ben, miután az angol nyelv és irodalom vizsgájukon az egyik tanár tévesen arról tájékoztatta őket, hogy használhatnak könyvet a vizsga alatt. Valójában a megmérettetésen semmilyen segédeszközt nem használhattak volna, így a vizsgabizottság az egész osztályt megbuktatta” – írja a Daily Mail.

Mára egy dolgom maradt. Hiányt pótolok. Megnézem ki is az az Anita Shreve, akinek 1989-ben kiadott Eden Close című regényét egy egész osztály használta bukásig a vizsgán, 2012-ben, Newcastle-ben, jogosulatlanul.

Ja, és mindjárt ébresztelek!

 

Legyen szép napod, segítse Istenem útjaid! Adjon örömöt az ébredésben a feléd áradó szeretet!

Gábor

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.06.27.