Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


JELENTÉSEK KÖNYVE XVIII.

img_4047.jpg

JELENTÉSEK KÖNYVE XVIII.

(telente kétszáz)

 

Elment az utolsó hajó.

Tart az éjszaka.

A Pestről kiebrudalt

menedék-laka: „kis lak áll”,

ahol szokott.

A kályha fát eszik három helyett,

és sűrű hófelleget vár

a mellette fázó, hogy

áldásként hozzon védőréteget

vastetőn, fehér takaró.

 

Se rádió, se képdoboz.

Beszűkült elme körbejár, bogoz

talányokat némi múltidőkből,

mantrát mond, könyörög

legjobb istenekhez:

Ne hagyj, hagyjatok egyedül!

Kéri a csendet, hogy átölelje.

(A csend megteszi.

Semmibe van neki.

„S örül az istenadta!”)

 

Minden vérvonal beszűkült.

Összes rossz tett egybegyűjtve.

Mint képeskönyv,

csukott szem előtt

vonul előtte,

s nem megválást hoz

vétkek beismerése, csak pokolt.

 

A kalapból tegnap rángatott elő

fél falat, önünneplésekről

megmaradt mignont a tolvaj.

A mázon rózsát hint

szegények közé a szent.

S a rózsa színe narancsra

fakult. Postás integet,

kacsintgat közalkalmazottra,

és nagy béke jön, magyar forinttal

a kitaszítottra,

meg gömbös fenyőfa!

Krisztus, egészen apró,

Fehér és hideg!

 

Két rágyújtás között,

lángban, vagy hosszú fagyban,

elalvó lélek testében, zörgő csontú,

kaszás, csillagtól fosztott kisdede

az idén sok ajtón kopogtat,

jelentem!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2ol6.12.o9.