Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ISTENKÁROMLÁS

img_7479.jpg

ISTENKÁROMLÁS

 

Az Igazmondás, a példabeszédek, a megváltás Istene, feltételezhetően alszik. Vagy más dolga van, mint velünk törődni, kicsinke néppel, itt, a Kárpát-medencén belül.

Az igazmondás Istene ránk hagyta megengedőn, hogy válogassunk, a sok levetett lom közül melyiket vesszük magunkra ínséges időkben. Kinek hiszünk az elszabadult lózung-gyárosok között, kire bízzuk családunk, pénztárcánk, Hazánk boldogulását, sok nagy, nálunk több túlélő-erővel rendelkező népek között.

 

Az igazmondás és az istenkáromlás Istene tudja, mind hozzátartozunk.

Az okos, a buta, a hazug, meg az igazmondó, sőt, az ateista is, egyaránt.

 

Nem várja el, hogy őt, az emberként megkérdőjelezhetőt imádják, fogadják döntőbírónak, éljenek parancsai szerint. Nem ad jeleket, vigyázzatok, ez hazug, emez meg lélekben-testben rendes….

Van/volt egy fia, egy vérben és kínban született, rögtön a szegénységbe a barmok istállójába bele, akit királyok üdvözöltek, aki megúszta a heródesi gyerekgyilkosságokat, aki szeretetet hirdetett ember és ember között, Emberként.

 

Nem tudom, mi az igaz, mert ember vagyok. A tudást nem adta korlátlanul Éva almája. A hitet, mint olyant meg nem plántálta belém senki, az van vakon, vagy kemény munka árán beszerezhető. Esetleg gyermeki adottság. Ki tudja?

 

Nagyobbik fiam filozofálgatott velem egy kedves horányi esten, ahol nem voltak jelen a volt-van létezőim, az elmentjeim, meg a házban megfordult, velem kritikusaim, s a páromat is igazolt hiányzóként regisztrálta a kötelesség.

A Gyerek szerint az öregedésem, az elmúló földi lét terel hitek felé.

Ismert tétel – gondolkodónak. Ráhagytam, ahogy korom, eszem diktálta, illik.

Nem magyaráztam el neki, hogy az Igazmondás, a példabeszédek Istene bennünk élő történelem, felszedett tudás és hagyomány, kijelölt út egy tisztességesebb világért, amiben élni is lehet.

 

A világ egy nem kicsiny szegletén domináns lett a megfeszített hite-tanítása. Lett azzá vérben, a hatalom alá és mellé betagozódás inkvizítori máglyáiban, pogánynak kikiáltott mások legyilkolásában. Emlékművek az áldozatoknak sehol.

A hódító eszme korlátja lett az eszmére épített szervezet, az erőszakszervezet, az egyház, a ma is jól behatárolható, a mindenkori világi hatalom alá besoroló, ma már osztódott, többnevű biznisz-egyház, változó gyűjtőneveken.

 

Minden hit alapja az individuum, az ember.

Hagyd élni és eldönti, kiben, miben hisz, és mekkora a hite!

Sose támadd a más hitét!

 

A Hazámban regnáló nihilista banda mellényzsebéből időnként kikandikál egy kajla reklámtapasz. Kereszténydemokratáknak aposztrofálják maguk……..

Istenkáromlás minden mérce szerint.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2013.07.31.