Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IMÁCSKAFÉLE

IMÁCSKAFÉLE?

 

Öregbíteni áldott nevét,

leültem esti imához,

Énistenem, meg jóistenem,

talán nem is voltam álmos,

elgondolkodtam nekem juttatott

sok napjain,

ötvenfilléres gombócfagyin nevelkedett.

 

Az óra, az ággyal szemben

szorgosan ketyegett,

fejem fölött, megöröklött családi feszület

befeszülten a mozdulatlanságot sugallta,

Légy nem volt télidőben.

Egyéb szárnyas teremtményfajta

sem zavarta elmélkedésem. Liba aludt,

a molyok tán pihentek,

valami divatjamúlt kabátot ettek épp,

a szekrényben, szemben.

 

Ahogy, mint mesélem, lepihentem,

sok, nagy semmiség járt az eszemben.

 

Rendes magányom töltöm, folyó oldalában.

Jön a víz, megy a víz.

A változásban találtam nyugalmam,

magam,

kitérők, keresztutak,

tenyérbe s homlokra vésett ráncok között.

Teraszomra, évszakfüggetlenül

rutin költözött.

Hangos, vagy csendes jónapottal köszönt

a ritka szomszéd,

munkába induló hajós,

kirúgás előtti vízügyes,

csaló vállalkozó, s kimunkált receptre neki dolgozó

fehér, vagy feketebőr, falrakó,

mindenhez értő rabszolga dettó.

 

Veszett fejszék nyelét én sokszor kerestem.

Kinyíltam, begubóztam.

Jó szóért, ha kellett, a jégre mentem,

melengetni a hozzám betérőt.

Magamra nem maradt időm.

 

Az imát, gyorsan, flottul ledaráltam.

Hazugság lenne, hogy nem találtam benne

megnyugtatót.

Volt, s tán lesz holnap is.

Elalvás előtt egy bolgár tolóhajót láttam,

orrán, a ráragasztott négy megrakott

uszállyal, megrekedve, a gátnyeregben.

 

Balkáni magyar vagyok, vagy lehettem,

előző, tisztán és ráción alapozott,

ateista életemben.

 

-csataloo-

Balog Gábor

2011.02.18.