Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HOLNAP KIVÁNDOROL

img_4121.jpg

HOLNAP KIVÁNDOROL

Egy pénztárcát loptak el, benne minden személyes irattal, bankkártyával, meg hideg vízre elég, némi készpénz.

A meglopott futott nem kis unszolásra a hatósághoz, a rendvédő és erőszakszervezethez. Lakóhely szerint. Enyhe vegzatúra után papírral távozott, hogy igen, bejelentette, hogy meglopták, igen, feljelentést tesz. Távozott abban a tudatban, hogy a bejelentés helyszíne nem azonos a vélt, vagy valós meglopás helyszínén területileg illetékes nyomozóhatóság illetékességi domíniumával, a további tevékenységet majd arra illetékes rendőrhatóság folytatja le. Az illetékesség írásos áttétele és az illetékes, a másik rendőrhatósági központ közötti áttét, olyigen gyorsan lezajlott, hogy az utóbbi, az illetékes, a lopás utáni tizenkilencedik napon már Határozatot hozott!  Magyarország nem lazsál, Magyarország jobban teljesít!

Az lopás kivizsgálásában, kinyomozásában illetékes rendőrhatóság tizenkilenc nappal a lopás után levelet írt, amiben közölte:

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2ol2 évi C. törvény 37o. paragrafus egyes bekezdésébe ütköző és a kettes bekezdés b) pontjának be) alpontja szerint minősülő szabálysértési értékre egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott nyomozást a Be. 188 paragrafus első bekezdés c) pontja alapján – figyelemmel a 189 paragrafus első bekezdés első mondatára, - mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – felfüggesztem.

Miután a Határozatot, annak datálása után tizennégy nappal a sértett kézhez vette, megjegyzése csak annyi volt:

Jó!

Az „elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható”, a nyomozást felfüggesztik. Ilyen alapon ember is ölhetnek, ezek akkor sem csinálnak semmit!

Élettapasztalat tán kevés, de igazság sok van a mondatban. Nem tudja, nem mondja, ha viszed az elkövetőt, majd kimossa valami foltpeti.

Elloptak székházpénzt – következménye semmi. Elloptak adótartozásból az államnak járó milliárdot lopott útlevélre szignált szerződésekkel (Kaya Ibrahim, meg a Tot) – következménye semmi. Ellopták a fél sárazsadányi támogatásokat, dolomit ügyben kicsinálták pozícióból a versenytársat, - következménye semmi.

Haver, meg rokon, újabban vejek, meg jövendőbelik alá lopták/lopják ki az országot, személyre faragott sántaláb-lóláb törvényekkel – retorziója semmi.

Ellopták a hitet, a tisztességet, a múltat, a jelent, no meg a jövőt.

Nem hiszem, hogy következmények nélküli ország lennénk.

Ennél többek vagyunk!

Itt bizton számíthat az abszurditások feltárója arra, hogy ellehetetlenül, hogy megfojtják, kirúgják, Wells méreggel kezelik, kocsiban, úton vallomástétel felé.

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!

Csak az Istentől-embertől elrugaszkodott, nyakadba vállalt tolvajsereg és lakájai miatt látszol sokaknak hányadéknak.

Amblokk.

Benne én is. Mert kicsiny, kevés a hangom.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o15.o2.18.