Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HOL A HAZÁM???

 

 

2012.04.29.-067.jpg

HOL A HAZÁM???
 
 
Grófpistát a fél falu csak grófpista néven ismerte, pedig se gróf se Pista nem volt. Nuszbaumnak szülte az anyja. Apját kereste fiatal felnőtt korában egy ideig, aztán legyintett, letett róla.
 
Grófpista részeges lett. Szakmát választott, a részeges szakmáját, mert az nem volt bejegyezve semmilyen polgári foglalkozásként, és tetszett neki, hogy nehezen kategorizálható.
 
Grófpista kijárt sok iskolákat, szerzett kiemelt minősítést diplomaosztón, valami harmadik helyet egy országos rajz-pályázaton és kitanult magánszorgalomból mindent, ami fölösleges volt.
Átlagon felüli kolbászt töltött a disznóvágásokon. Ha hívták, az ismerős fél-falu, meg a másik, a kevésbé ismerős fél is hozzá járt orvosi zsályáért fogfájás okán, tőle vették a bodzát, tanácsa alapján fedeztették a vegyesvér kutyákat, hogy akár házőrzésben, akár szobakutya minőségben jeleskedjenek.
Grófpistrát nem tartotta nyilván a hatóság. Tett róla. Papíron szinte nem létezett. A tény, hogy a betevőre szükséges pénzt itt-ott megkereste, hol kertet locsolt, hol emésztőt ásott a fizetőképes kereslet szerint, csak a falusi boltban megvett parizer-kenyéradagban és a kocsmában jelentkezett.
 
Grófpista minden este hat óra felé felült a világ legjobb járművére, a kétkerekes, békebeli fekete drótszamárra, és elkerekezett az áldozóhelyre.
Négy konyakot rendelt, hozzá két korsó sör csúszott le adósságmentesen és hallgatta a falu hangjait, a hírmondókat, az építkezésekről csapatásra betérő cigányokat, az alkoholista doktort, a hivatásában reményét vesztett tanítót, a sörre-borra időnként kiéhező ifjúságot.
 
Hallgatag volt, csak ivott. A politizálásról rég leszokott. Nem szidta Orbánt, nem nosztalgiázott pártkönyvsirató régi káderekkel, és a sávos új valóságra is csak úgy köpött, hogy aki látja, ne véleménynyilvánításnak fogja fel, fogadja úgy, mint a slejm viszkető feltörekvését, parlagfű-effektust, politikailag nem minősíthetőt.
 
Csak nagyritkán rúgott be.
Pünkösdkor mindig, mert ugye, eszébe jutott némi pünkösdi királyság, király nélkül, vagy azzal, és megesett, hogy csak úgy, ok és értékelhető érv nélkül tett rá egy-egy fölösleges lapáttal.
Az elhajlásait tolerálta a kocsmanép, a kocsmáros is. Grófpista adósságmentesen élt. Egyedül.
 
Háza, amit még anyjától örökölt, úgy egy kilométerre volt a falutól, a tanyavilág szélén. Pár száz méterre, földúton, egy eldugott valóságban, alig húszpercnyi útra Szegedtől, a Hódmezővásárhely felé vivő szürke aszfalttól balra leágazón.
 
Talán a nőhiány, talán a kézi aratás utáni fáradtság pakoltatott a szokott tömény adagra aznap este többet. Csöndben berúgott. Volt még érkezése a fizetésre, ereje is maradt, hogy biciklire üljön, és éjjel negyed egy körül esett el.
Szürke aszfalt. Csík a világból, embercsinálta, elválasztó és összekötő. Mindössze ötszáz méterre a földúttól, a hazavivő bizonyosságtól, a tanyát őrző kuvasztól, éjjel negyed egykor.
 
 
Asztalosandris jó gyerek volt.
Sokra nem vitte, de munkája volt. Még katonaként szerzett jogosítványt, és a párja unszolására képezte tovább magát. Nagy hűtőkocsit kapott. Nyelvet nem beszélt, így a külföld neki, coki, járta az utakat otthon. Legtöbbször felküldték a határra, Záhonyba, hogy a csempész húst átpakolva guruljon vissza hazai békés-vidéki tájra, hígítva ezzel a sokpecsétes, állatorvosilag ellenőrzött alapanyag-állagot olcsóbb, félig dögkútra érett hamissal. A menetlevele mindig pontosan kiállított. Kipihent ember, se ital, se egyéb szenvedély - Asztalosandris jó gyerek volt.
 
Este kapta, tíz után a jelzést, hogy irány a határ, lehet kiállni. Az asszonytól elbúcsúzott, az megszokta már, és a tompított fény sárgásfehérében nekieredt az útnak, mint annyiszor.
 
Talán a béke benne, talán az éjszaka sötétje, a monotónia volt paradox módon, ami megmentette a gázolástól.
Az úton keresztben fekvő biciklit, mellett az embert időben észrevette. Fékezett, megállt. Megugrott adrenalin szinttel a vériben futott a fekvő alakhoz –  él-e még?
 
 
Az első ijedtség hamar elmúlt. Maradt a méreg. Csak részeg falusi! - mondta magában. Nyújtózott egyet az éjszakában.
 
Forgalom semmi.
A hűtő hátuljához ment, az kétszárnyú ajtót kinyitotta. Visszasétált a biciklihez, rúgott rajta egy kicsit, aztán vállára kapta a fekvő alakot, és a kocsihoz cipelte. A test hangosan puffant a platón. Még egy kör, s a bringa is a raktérben landolt. Komótosan becsukta a szárnyas ajtót, visszaült a fülkébe és elindult, sebességkorlátokat rendben betartva, a határ felé.
 
Zenét hallgatott.
Megállt vizelni a négyes becsatlakozásánál.
Püspökladányban kanyarodott egyet a központ felé. A rendőrséget elhagyva, a parkban padokat látott. Megállt. Vészvillogó bekapcsol, raktér kinyit.
 
Asztalosandris újra vállára emelte szerzett utasát, és óvatosan, finoman letette a padra, hadd aludjon tovább. Arcát betakarta egy Blikkel. A főcímen gusztushúszt ünnepelt pár celeb.
A biciklit nekitámasztotta a padnak, mondott egy jójcakát és ment a dolgára tovább.
 
 
Grófpista jóval kilenc után ébredt. Bringa megvan. A padra nem emlékezett. A tört zúzott kövön, a lába előtt az újságpapírról tetovált kopasz vigyorgott képibe, bal alsó sarokban egy pár csöcs virított, s a szalagcím emlékeztette. Szent István napja van, új élet, új kenyér………..
 
A kérdés csak később döbbent belé.
Istenem! Hol a Hazám?????
 
 
Balog Gábor
-csataloo-
2012.08.20.