Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÍZIK A JÉG

10592879_10203572271085829_6637406179768738011_n.jpg

HÍZIK A JÉG

 

Hízik a jég.

A hártya a tócsán ma szűz,

s ha meg nem törik,

holnapra elbír, be nem szakad.

A turzás mögötti limánynál,

ahol a víz Vác felé,

folyásiránnyal ellentétesen halad,

fehér hattyúnyak bólogat.

 

Levél?

Már nem maradt a fán.

Horányi íródeák vére is lelassult,

avarban kutat pénz után.

Parton ül.

Kezével homokban matat,

szemével rügyet keres szemben,

a fűzön,

és nem csodálkozik,

hogy rímet, címet, képet,

emléket sem talál

a fagyban,

csak abban a hal után kutató hattyúnyakban.

 

Éves elszámolást tart az idővel.

Ül. Tócsára, jégre nem lép.

Tudja, idővel vastagra hízik minden keserv,

lesz feltámadás,

és Mátyást választ majd a jégen,

világrajötte havában, februárban,

sok sorsosa.

 

Tolvajok hombárjaiból elkobzott kenyéren

jóllakik majd éhező gyerek,

börtöntől félve kivándorolnak mind,

jövőnkre települt, nepperek,

s a gázszerelők legjobbika.

 

Most fagy andalítja.

Hamis harangszó,

hamis templomtoronyból.

Ritka, csalóka, vízparti béke.

 

A hattyú a vízen:

megőrzött szerelem.

Tavaszt ígér.

Hiszem.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.11.26.