Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÁROM SZAKÁCS

 

2012.10.22.-041.jpg

HÁROM SZAKÁCS

 

Három tenorra, nekünk nem futotta.

Három szakácsot kaptunk helyettük.

Főzni tudnak, vitathatatlan, s mégis, ahogy a kondérhoz álltak, nagy, nagy a gond.

 

Tömeg állja körül a kondért, éhesek, kisemmizettek, ízekben csalódottak tömege. Tömege azoknak, akiket elvert törpe-szomszéd az együnk együtt, főzzünk együtt utcabál, a Kánaán mi vagyunk happeningről, tömege azoknak, akik szokták, s azoknak, akik eddig még nem szokták az éhezést. Mind várakozással segédkezne, rakná a tüzet a kondér alá.

Az alapanyag adott. Nem hozta senki, csak úgy itt termett magától, mint a terülj-asztalkám hozadéka, csupa ízletes, ehető alapanyag, hús a húsevőknek, biozöldség a vegáknak, desszert a desszertnyikoknak, szóval, pazar!

A főzéstechnika is változatlan, némi zsiradék, azt majd kiizzadja a köz(nép), sok víz, abból meg van föld fölött, föld alatt és sok fejekben, nomeg a tűz, amit raknak a megjelentek édes-bájosak hittel, mert megérett, tűzrakásra is megérett az idő.

 

A három szakács közül kettő botcsinálta, de tegyük kezünk a szívünkre, nem ellenszenves, sőt szimpatikus. Kuriózumok a maguk botcsinálta, üstökös feltűnésük ellenére, vagy épp azért, s a kiéhezett, kiéheztetett étekrevágyók hisznek nekik. A harmadik, főzött már nagyfazékban kisétket. Ehetőt. Nem ünnepi ebédet, mert az ő idejében, épp a spórolás volt a jelszó, de ehetőt, nem gyomorforgatót, emészthetőt!

 

A szakácsok közös üstölésre, főzőcskére hívnak.

A hívásban ott az ígéret, mind jóllakunk!

Óvatosak.

Nem ígérik, hogy mindenkinek, egyformán ízletesnek tűnő ebédet főznek, csak azt, hogy ehetünk. Sőt, talán holnap is!

Egyikük se vak, sem nem hülye. Pontosan tudják, hogy a betársuló tömegben minden harmadik igényli, hogy saját kis fűszerét, amit ő hozott, ki ne hagyják a léből, és itt a gond.

 

Hárman gondolkodnak itt harmóniában, de az elvárás ugyanebben feléjük tízmilliós!

 

Hogyan felelhetnek meg, ha alapból tudott, hogy főz a lopós törpe is a szomszéd kertben? Nem egyedül, nagy, kiénekelt sajtokból, lopott cupákokból teszi!

A három szakácsnak nincs pénze fára-gázra, de a szomszéd kondérját fűti a pokol! Van alapanyag ott is, tele a kádári korban beengedet Gorenje-mélyhűtött széthúzással, Horthy-korral, zsidóugrasztással szemellenzős-törvényesen, és lyuggatott zászlókkal táncolnak körötte a forradalmakat sosem látott elvakítottak, a haszonélvezők, a pénzesre hízott potentátok.

Hogyan felelhet meg az új három szakács, ha az igazolt mesterszakács, a tömbpárt kivár? Ott áll ő is, vöröstáblásan a tűz mellett, helyezkedik, de nem tudja eldönteni, főzzön, beszálljon, és feltételként állítsa hátrébbra, valahová a partvonalra, az elmúlt harminc évben mindig átmentett kövületeit, kölönceit! Mondjak neveket? kisspéter, szekeres, bajaferenc… csupa kisbetűs, soroljam?

Hogyan felelhet meg az új hármas, ha elfogadja a támogatását minden éhezőnek, de az éhezők közé hagyja bebújni a sávos zászlót nyíltan nem lengető, most beépülő, a főzéshez álságosan, bolondgombát, mérgeket becsempésző maszkos mocskot is?

 

Kétharmadot akar jóllakatni ehető főzttel a három szakács.

 

Kényes a gyomrom. A vöröshajma, kenyérrel azzá teszi. Két és fél embert és egy házat, semmi luxus, tartok el öregen, s ahogy a nótában áll, a koldus tőlem mindig pénzt kapott.

 

Adnék esélyt a három felkentnek, csak azt figyelném, ki, mit, és milyen engedéllyel dob a kondérba.. Megvonnám támogatásom, nem kérnék a főztjükből, ha a vegyes kotyvalék, (mert nagyjából az, minek kendőzzük), egyszeri, szimpla kis választási étek, ha csak korgó, de fekélyt nem kerülő, újra nem tölthető hasat hoz holnapomra.

 

Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, mondta egyszer egy IGAZ EMBER, azoknak, akik többsége nem a hatalmat, a vendégsereget kábító flancos étlapot, de az élj jobban-t kereste.

 

Három szakács! Véssétek eszetekbe!

Szeretném támogatni minden elfogadható törekvésetek.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.10.24.

 

P.S.

Babarcy Eszti polemizál a fészen a fasiszta, cigánygyűlölő hortogányival. Ki az a babarczyeszti, alig tudom, de azt tudom, a fasisztáknak nem lehet helye, polémia szinten sem a tisztességeset akarók között!