Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HAJNALI PÁRBESZÉD

 

Istenem, de jó, hogy létezel,

legalább fohászkodni tudok

valakihez - anélkül nem megy.

Tele a világ tyúkkal,

csirkebőrben is,

és hozzájuk, ugye,

nem mondhatok imát,

a többi meg majom, mint jómagam,

és magamtól mért kérnék

megváltást, Nagyúr?

De jó hogy létezel!

alig hiszem, de

nemlét küszöbjén térdepelve

látom, fogható leszel,

és megértesz mindent,

és semmi nem tántorít

attól, hogy megválts.

 

Kérdezném:mitől?

Te csak legyintesz:

„Nem mindegy-é,

mitől váltsalak tékozló fiam?

Nyaram van többszázmillió,

neked csak 58 mindösszesen,

hát bízd reám,

gyakorlok kegyelmet,

vagy hagylak elmerülni!”

 

Jó a párbeszéd,

hang, az semmi,

ő lát engem, én meg csak hiszek,

És oly mindegy merre hull kő,

törik bot, mondanak ítéletet,

csak vége a nyárnak, ennek is,

és itt vagyunk mi ketten,

a nő alszik szobámban,

én gépelek serényen,

az öregúr meg odafenn

nevet.

 

Örülök, uram, hogy sikerült,

mit keveseknek:

mosolyt csalni komoly,

szép arcodra reggel.

BGJ.2007.08.26./2008.01.31.