Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HA ÖSSZEOMLIK-ADDIKT

013.jpg

 

ADDIKT

 

 

Tudod, ha valami összeomlik, ott kapkodás, ijedtség, por és futás van, menekülés a nemtudod-hovába, és félelem.

A kettőnk dolgait nélküled nem lehet helyére tenni, erre éreztél rá, amikor rám szóltál, rám mondtad : „Sosem fogsz elengedni!”

 

A képzettséged a pszichológiában lehet jobban berögzült, maradandóbban tanult. Az enyém kopik, korommal járón adathiányos. A könyveket sem bújom, hogy frissítsem. Amolyan megérzés-félékre hagyatkozom, hatvan év vélt tapasztalatára, és gyakorta tévedek.

 

A kettőnk közös életének leépülése minden stációját ismerem. Azt főképp, amit másnak, panasszal mondtál. Tudom, mi volt a korkülönbség okozta teher, mit írhatunk mások számláira, munkanélküliség, bezártság kintről, nem tőlemkapottan, házimunka, szexhiány, és szárny alá levegőt hangtalan kérő kismadár. A tél, a nagyváros tele vitt jó, új utadra, és a tüskét, amit hagysz kérgébe szúrva öreg akácnak, viselem.

 

Beszéltem, dehogy beszéltem, elküldtem tegnap írásomat a kiiktatott, megtartott, nálad elveszett nyomólegénynek, és szemét módon tettem. Beszóltam, hasas vagy. Ha ketten, egymásnak bevalljuk, utána számolunk, tudva, hogy nem védekeztetek, egész a következő fájdalmas hold-érkezésig lehet igaz. Téged ismerlek. Reméled is, meg rettegsz is tőle. Pár nap csupán, és ezen is túl leszel.

Mint annyi máson az életedben, melléfogásokon, velem tíz évszakot veremben élt időn, túl, érthetőn, felfoghatón, valahol racionálisan. A percöröm-beszerző tisztességgel megválaszolt. Levélben. Ha kell, majd küldöm. Itt az egészről csak kiemelés, tőle-tőlem: Az életében, értelmezhetően, puki sem lehettél, nem, hogy durranás. Megoldasz majd mindent magad!

 

Erről beszéltem. A leépüléskor, nekem ez lett volna feladat. Hogy hozzásegítselek, döntésképtelent, melyiket vesszük a sárgát, vagy a zöldet, a van út előttem, vagy félreút, oszt állok, mint Baálám szamara, pár szó, emberi, téged bejárt, benned visszhangot teremtő, elbizonytalanító, vagy lehetőségekre ébresztő – meg az Isten, hozzád földi léten kiküldött angyala, pallossal mögötted. Melletted. Fejtsd meg.

 

A feltett írást heréltem. Ma úgy van fenn, hogy csak bennfentes tudhat róla félszavat. A lényeg megmaradt, sivár a világ, ha belakjuk olyanok, mint te, meg én.

Időm lejárt. Neked kell tíz év, hogy észrevedd, mi volt az érték kettős-közösben, s hol buktad  a tétet.

Az ember, s a nő-élet is csak ilyen.

Hangyalét.

 

Hívő-hitetlen Tamásod, az álmaidban kísértő rosszember, az első magvetésed verekben, vérben, elviselt fájdalmaidban csak hozzád-addikt, függő, vetője.

 

A párod.