Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GONDOK

 

Mint fuldokló, megáradt folyóban

kapkod levegő után,

s mindegy, mit fog meg keze,

legyen vastag ág,

levél, vagy szalmaszál,

csak egy a cél, hogy valami biztos,

könnyebb a víznél segítse,

megőrizze az esélyt,

hogy örvényt, zajlást,

zubogó morajlást kikerülve

épen elérje még a partot,

úgy harcolok minden erőmmel

a fennmaradásért.

 

Riaszt a símára csiszolt,

magán fogást nem engedő,

mindent meghatározó

bizonytalanság,

a tudat, hogy bármit teszel,

farkasok törvényeit

át nem hághatod, s ha elveszel

az asztalról bármi tárgyat,

helyén csak űr, üres hely marad,

mit pótolni,

megoldhatatlan feladat.

 

Riaszt, mily kevés tudásom,

mit gyűjtöttem annyi év alatt,

pedig Uram, én jó diák voltam,

tanultam sokat, és nem volt feladat,

amin ne törtem volna fejem,

hogy eléd tegyem a jó megoldást

és szerény, lehajtott, vagy büszkén

felvágott fővel álltam

jutalmat bezsebelni eléd.

 

A kor divatjait móddal követtem,

lemaradva tán, de sosem nagyon,

inkább olyfajta módon,

ahogy a Könyv megírta,

hogy tudjak mindenről,

nem vakon, álmot kergetve lépjek

új, ismeretlen útra,

és bennem legyen a készség,

másképp megélni mindennapjaim.

 

Tudod, Uram, rájöttem, Te hibáztál,

rosszul fogtad meg lényegünk,

összeeszkábált remeked,

a tíz kőbevésett örök igédben!

Zsidók lelki üdvéért folytatott,

hosszú harc hevében

elkövettél egy nagy hibát:

Parancsaidból hat a sánta,

mert eléjük tetted a tiltást!

Ne lopj, ne ölj és így tovább…

Így, a fennmaradást egy szimpla

„ne”-vel letiltva akartál működő

megoldást mai világra?

Nem gondolod, hogy balgaság volt

helyből, kétlábbal tiltani mindent,

mi esélyt ad,

kisemmizett, kertedből kiűzött,

 robotra kényszerült tömegnek

– ha bűnben is –

élni tovább?

BGJ.2005.09.09./2008.02.22