Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FÉLBÚCSÚ EGY FÉLSZERELEMHEZ

 

 

Azt hiszem eljött!

Igen, itt az idő, hogy nekiinduljak, mégegyszer, utoljára.

Talán csak magamból lett elég, talán az időből. Autóba ülök holnap és teszek valami hattyúkört.

A maradék magam, a jót itthon hagyom. Fehérben, kutyalélekben.

Megkérem a kisebbik fiam, vigyázzon rá, meg magára is.

Oszt’ irány az út!

 

Furcsa kőr lesz. Elindulok innen, Horányból, teli tankkal és irány a Pécs, az eredet. Hajnali kelőként nyolc körül már kinn leszek a temetőben, beszélek pár szót anyámmal és az sem zavar, hogy porában apámat rá tették, és ha hallani akarja, hát hallani fogja a nem neki címzett beszámolót. Virágbolondként hagyok mindkettőjüknek egy-egy kis csokrot. A nőnek, aki kinyomott magából egy kevert-kéket holmi nefelejcs felízzel, a férfinek, aki meg belétett, pár szál élő bogáncsot.

Sokat nem időzök. Türelmes hallgatóság, ugyan, de a mondandóm még nekik is túl személyes-fukar. Szégyenlem.

 

Alkoholmentes ámokfutás. Pár szó velük és nekimegyek a város feletti hegynek. Nem zavarnak majd parkolójegyek, rajtam régóta fityegő kerékbilincsek. A kocsit lerakom a Tettyén, körbejárom az ezerszerálmodott műromok maradékát és kiballagok a Havihegyre, a templomhoz is. Leülök a város fölé, olvasok félhangosan pár sort a zsebből kibányászott Jim Morrisonból és oda nem illőn, tán egy régi dalt is dúdolok majd. Mindegy milyen idő lesz. Időfüggetlen az utazás. És nem időzöm sokat sehol.

 

Társ nélkül ámokfutó, majd a műszerfalnak mondom hangosan, mikor, mire figyeljen, ahogy elmúlnak alattam a kilométerek. Pécsről tovább,, Szigetvár. Megkeresem a szobrot. Költőszobor, mint annyi más szerte, másfelé. Belenézek a szemébe, bele én!

 

Utána kitérő: Barcs. Kicsit kérdezősködök, megkeresem, felkínálom az anyósülést és tudomásul veszem, hogy makacs. Nem megyek át a rokonhatáron.

Az új ballaszttal töltött csomagtartóra rávágom a tetőt és elindulok az igazi körút, a Nagykörút felé.

Kanizsa, Fenékpuszta, Keszthely.

 

Pár szó ott élő rokonnal, ebéd, vagy inkább vacsora és baszd meg rokon a vetett ágyad, jó nekem az egyedül megélt megszerzett autó, amiben sosem keféltem, pedig bizony a szex körül forgott az elmúlt hat évem, a többi ötvenakármiről nem is beszélve.

Megnézem, a legújabb állandó kiállítást a három keresztnevű szobrász csodáit.

 

Igazándiból, mert belefér, Vonyarcon éjszakázom. A templom alatt a kempingben.  Felettem a szikla, rajta a csöppnyi templom a tizenkettedik század emléke. Előtte erdei fenyő - egyetlen darab.

Még nem tom’ meddig, mit pihenek. Egyedül olyan mindegy. Talán a hajnali kettővel indulok tovább.

Tapolca, Badacsony Csopak, ahol majdnem meghaltam egyszer, s aztán a sztráda Pest felé. De lehet, rövidítek. Kicsit balra a kormány és irány az Észak. Komárom. A vár, itt, meg ott, aztán Sztrecsnó, a Vág völgye. Ott is alszom!

 

Pont annál a kedves tót családnál, akiknél majd harminc éve aludtam kocsmakivetett, egygyerekes, nős szálláskereső, aki hangosan ordított féltót-féloroszul, hogy basszátok meg, ha nincs szállás nekem, meg a családnak, akkor megyek a paphoz!

 

Megszámolom az estében a pisztrángokat, valahol eszem is valamit. Megmászom a mesesziklákat, kicsit gondolok a közös történelemre, és nem szedek fel senkit pótléknak.

 

Kialszom magam, mert vár még a kör.

 

Lomnic.

Vár a hegy, a havas sapka, a derékba tört fenyők. Saját sors.

Most sem iszom majd a tengerszem vizéből. Nem nekem készítették ki.

Megnézem újra Lévát. Lőcsét, és hosszú kitérő, sőt logikátlan, de elugrom Prágába, ami egészen más, és kurva messze is van, de a vár alatt egy bolt őriz még nekem egy képet, amiért fizetnem kell.

Régóta rám vár. 

Veszek ki szállodát, mert mitől ne, ha már ott vagyok és azt a szobát veszem ki, amit szoktam, pedig közöm a rotchildékhez se-semmi.

Este járok egyet. Lábpihentetőnek.

Megsimogatom Jégé kéznyomát a Károly hídon, és meglesem a semmiből visszaidézett lánymosolyt a varrógépes étteremben knédli mellett.

 

Utolsó út. Sört sem iszom. Fogadás. Röhej lesz Prága így! Beülni az U-Fleku-ba a trombitáshoz, aki ránézésre elfújja, hogy „Az a szép az a szép…”.

 

Mekkorát téved! A barna szem a szép, ami csak zsebben-lélekben lesz velem.....

 

Hazahoz.

Hazajövök. Lefekszem. Elalszom dolgom végezetten.

Kevés voltam az élethez.

Én, Balog Gábor.

 

Szép vagy-voltál, életem!!!!

 

-csataloo-

BGJ.2009.07.25.