Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ESETLEG GERINC....

 

 

005--28-.jpg

 

ESETLEG GERINC....

 

Apró gyermekkoromban szerettem az apámat. Azt hiszem, ez a természetes. Minden gyerek szereti az apját, felnéz rá. Példakép, meg miegymás. Idol, ledönthetetlen. Megközelíthetetlen és mégis biztonság, falkavezér.

Satöbbi....

 

Apám, tulajdonképpen egyszerű ember volt. Kiszámíthatóan vaskalapos, progresszívan vaskalapos, nem hajló gerincű. Bizonytalan keresztlevéllel megáldott-megvert nagyapám fia, zabigyerek, fél-püspök ivadék elsőszülöttje, és mindegy, mit hazudnak a származásról poros templomi könyvek bejegyzései.

Házmestergyerek a hazatérés után, mert az apja húszban kimenekült a már nem magyar Pozsonyba, kompromittálta magát tizenkilencben, mint fűtő, valami vörös mozdonyon, és hallgatott azokra, aki megüzenték, menekülj.

Paraszt gyökerű pesti házmester, csepeli kovács, elkötelezett, szervezett szocdem gyereke, gyereke annak aki szíjjal verte fiait, s gyereke annak, aki, bár túlélt pártegyesüléseket, nyugdíjasként verte a blattot a kerületi vörös házban, de ötvenhat után nem lépett be a megváltást kínáló formációba. Szerette Marosánt és maradt az, aki volt. Akkor, épp nyugdíjas, nagy, hófehér bajusszal.

 

Az apám megjárta a háborút. Matematika-fizika szakot végzett utált szocdem ivadékként az ELTE-n, Horthy, a mocsadék alatt. Negyvenegyben berántották. Megúszta a Dont hajszál híján, és letett fegyvert Zalakaros környékén tüzérhadnagyként, hogy négy év fogság után akaratával egyezőn, vagy túl, azon megcsinálhasson engem, ötvenben megszületőt.

 

Az apám okos ember volt. Tőle tanultam olvasni ötéves koromban, és estelente, gondolom a baszást is elősegítendő, álomba olvasott engem Gárdonyival. Nevelt, alakított.

Sztahanovista volt Rákosinál, és elvont. Munkának élő. Szabadidejében megvert, vagy nem. Kirándulásokra vitt, és templomba engedett anyámmal.

 

Ötvenhatban az egyetemen dolgozott. Ernst Jenőnél, a Fizikán. A diákjai beválasztották valami kommitibe, aztán elmentek, leszedtek harmincnyolc orosz kiskatonát a Szúadó völgyben. A megtorláskor maga védte magát, nem kért ügyvédet. A kötelet, börtönt megúszta, csak a munkáját vették el, a tanítást, fizika tanítását. Majdnem belebolondult a kényszerű tétlenségbe. Egyszer, anyám elmondása szerint, harminchat órát zagyvált összefüggéstelen, felmondta az összes Aranyt és Petőfit, majd blablával folytatta, végkimerülésig.

Másfél évi volt anyám kitartottja, eltartott falkavezér.

Közben, mint útjában mindig ottlévőt, engem, a csendes poroszkát, vert, vert, vert, s ne vegyük el az igazságát sem, tanított is. Igaz, hogy mire, ott éppen és akkor, arra ma, felnőtt fejjel már nem emlékezem.

......


A konszolidálódott Kádár rendszer ötvenkilencben engedélyezte a munkát neki. Komlón lett geológiai labor vezetője, persze kussban. Amit személyes tapasztalatból tudok, bár szép ember nem volt, imádták a munkatársnők. Az év első virágait mindig ő vitte, szedte a hegyen, hosszú gyalogúton, válogatás nélkül mindüknek. A katedra elvesztése, fájhatott neki, az volt az élete. A szénkutatás innen pótcselekvés.

Hatvanban vert meg az áldott ember sokadszor piszkosul. Egy gyerekcsíny, meglehetősen ocsmány gyerekcsíny okán, amiről felnőttek szavára elhitte, közöm volt hozzá.

Nem volt közöm. A részleteket itt fölösleges kibontani, minden apró mozzanatát ma is tudom. Lényeg, hogy már-már megszokottan vert véresre, mert ott és akkor azt HITTE, hazudok.

 

Az igazságtalansága fájt. A pohár betelt.

Éjszaka, véres valaggal, kivárva, míg szepegő anyám is elalszik, elmenekültem. Az iskolám gondnoka befogadott. Kaptam egy pokrócot egy dikón, és iskolanyitás előtt elmentem a rendőrségre.

Tudtam, hallottam otthon sokszor, hogy a renitenseket javítóba viszik. Nekem a Kánaánnak tűnt, ide akartam kerülni.

Így, visszaemlékezve is olyan éles a kép! Kisgyerek, két rendőrtiszt előtt egy szobában. Ma is látom a megrökönyödést az arcukon.

Kádár huszárok? Dehogy! A tényeket, a tényállást felvevők egyike, Isten nyugosztalja, csapattársam lett egy akkor futottak még sportban. Ma emlékversenye van. Látom a rég halott arcán a döbbenetet. A helyzet megoldhatatlan, igaz, amit a gyerek mond, de bármit teszek, értékes embert teszek tönkre!

Engem csak egyvalami foglalkoztatott! Elkerülni a „családi fészekből”, Szigetvárra, a javítósok közé! Mondtam is, mit szeretnék, és könyörögtem tízévesen, ha az kell, azt is elmondom, hogy az apám a Szabad Európát hallgatja, csak vigyenek, vigyenek, vigyenek el......

Az emberséges rendőrök, a nyomozók a Kádár rendszerben feloldották-megoldották a dilemmát.

Apám kapott egy szóbeli figyelmeztetést, helyén, s én kísérettel visszajuthattam a verésközegbe, haza, anyám, testérem mellé. Kisváros. A nagy, ovációsmentes hazaköltözésben csak egyvalamit nyertem: bélyeget, hogy „feljelentettem” az apámat.

Egy ideig kísért a történet hol itt, hol ott lyukas, kopó, fakuló változata. Nem előnyömre. Megértem....

Úgy egy éve történt, hogy valaki egy tisztes gyülekezetben veséztetni próbálta magát. Beszélt jobbra-balra, vázolt föl helyzeteket. A század béketeremtője, a moderátor-lelkész elejtett egy mondatot: „A keresztet sose emeld olyan magasra, hogy bárkinek is árthass vele”. Hozzátette, mindannyiunk életében vannak foltok, amikről -esendőségünk okán - hallgatunk végkimerülésig.

Nekem ez volt a folt.

Szabadon élek tovább, mint a madár, pacsirta mezők felett,  pusztuló vadrózsám maradék virágai fölött.

Semmit sem tennék másképp.

Apám megmaradt, haláláig annak, ami volt. Életében és halála előtt sem volt képes kimondani azt, amit tőle mindigis vártam, fiam, szeretlek. Fiam, elsőszülöttem is elverte maga mellől. Ez az oka, az egyetlen ok, amiért megtagadtam, tagadom ma is..

Egy kedves ember unszolására, sok évvel ezelőtt meglátogattam halálos ágyánál. A kórházban, tanítványai munkahelyén épp mezítelen feküdt. Ellopták a pizsamáját. Az egyszer hatalmas ember negyvennyolc kilósan tanácsot adott, menjek a vasútra, lehet belőlem akár beszerző is..........Nem ismerte az életem.

 

Ma, rég azután, hogy elment, előttem a kép, ahol a mértékadó távolságtartás és mérhetetlen emberség vezérigazgatója együttműködési megállapodást ír alá pár röpke forintért a hozzá emberségben, tudásban nem mérhető kis fasszal, a felnyírt fejűvel. Eszembe jut a Néppárt, a vasút, meg ezmegaz. Európa is. Lezsírozott tenderek, kinyírt egzisztenciák, bezárt üzemek lakatos-esztergályosai szintjén.

Tiszta az alapállás, nincsenek vélt, rámragasztott foltjaim, szabadon szólok. Mindenkinek, aki hallja, hallani képes! Tisztességes állásfoglaláshoz az életben, politikában semmi nem kell, csak emberség. Szembenézés, leszámolás a hallgatással, egyetlen vélt titokkal.

 

Esetleg gerinc.......

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o8.25.