Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BOLOND ISTÓK

1.jpg

BOLOND ISTÓK

 

Azért ezek az angolok tényleg hagyománytisztelők. Járt hozzájuk Soros György pénzén 1989 szeptemberétől egy suttyó, aki az oxfordi Penbroke College-ben az angol liberális filozófia történetét hallgatta. Tanulmányait természetesen nem fejezte be, mert 11 társával az 199o éves választásokon, FIDESZ fantázianévvel felvértezve mandátumot szerzett a Parlamentben.
A mi angoljaink, szép csöndben, ahogy az náluk illik, tanulmányi kiruccanását, első miniszterelnöki ciklusa alatt emléktáblával honorálták az intézmény falán.


Tempora mutantur - az idők változnak! Mai hír, hogy az oxfordi egyetem levetette-levette a nevezett suttyó kiruccanását megörökító táblicskut. A tényt nem maguk verték dobra, de, mikor a kíváncsi sajtós érdeklődött, habonyozás nélkül megerősítették a tényt. Nem tettek a hírhez álhíreket, hogy nem volt nyelvvizsgája, meg hogy a kocsmatanszékre járt a liberalizmus tanszék helyett, Nem állították, hogy titokban egy esetleges Mosley-Chamberlain paktum Közép-Európára adaptálható fikciós rekonstruálásán dolgozott volna, csak annyit közöltek, a tablicskunak Oxfordban, a falon konyec. Még azt sem tették hozzá: Továriscsi!


Hagyománytisztelők ezek az angolok!
Úgy osztják a sallert, esetleg kokit, hogy nincsenek tisztelettel arra sem, hogy a suttyó volt miniszterelnökük, the Prime Minister egyetlen támogatója Junkers ügyben, és tették úgy, hogy egy árva szót nem szóltak arról, tudják, a pirospöttyös, tündérmesés pénzügyi ballépés a suttyó embere, a piros-fehér sávos újnáci esély a suttyó embere, meg övé a mai magyar állami apparátus összes lopósa.

Csöndben levettek egy tablicskut a falról. Nem kommentálták különösebben.

Ezzel, hagyománytiszteletükkel, csak annyit közöltek a világgal, ott ennek a suttyó-névnek nincs helye.

 

Nem mondták: Ahogy nem lenne Mussolininek, Kim Ir Szennek, Kim Dzsong Il-nek, de - bár ez utolsó angol körökben vitatott – Bolond Istóknak sem!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2o14.o8.o4.