Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

BÉLA BÁ

 

 

Az idő nyitott rám

sakkozni délelőtt.

Szokott e-kettő-e-néggyel.

Arcában sok együtt bekarcolt,

ránc.

Beszélgetéssel, főzéssel múlatott

férfikor.

 

Húsz évvel ezelőtt,

kezében műanyag tál,

szedett cseresznye.

Kisebbik fiamnak hozta.

Együtt elfogyasztott Jancsika,

sétáló fajta,

nyaranta mértékkel kimért

folytatás,

megalapozta

a lélekben összetartozást.

 

Bejött, nyolcvanegy évével

Horányból elszakadt.

Szép hely. Zsámbékon lakik.

Kinn első hó szitált.

Hallgattam volna hajnalig

két lépés között.

 

Történeteket mesélt.

Én Lívia képeit mutattam.

Bepillanthatott a lányszobába.

Hiába! Nagy kujon maradtál!

- mondta.

Két partit rámvert,

és meghívott az otthonába.

 

Nyugodt volt, amíg a játszma tartott.

Kerengő hóban fehér december-este,

úgy fél öt felé,

megszokott

kétszáz forintnyi pinkapénzt bezsebelve

elviharzott.

Gépesítve.

 

Kutyám, a lánykutya,

ismerte kölyökkorába’.

Nagy üvegajtón,

kristálygömbön át

nézett-nézett utána.

 

-csataloo-

BGJ.2009.12.16.