Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Kép

BÁL

 

Ott sorakoznak mind, palotáshoz

cifra ruhában az emlékeim.

Bál éjszaka van februárban

koponyám széles ürege - terem

benne helyük bérelten adott.

A sok folyosón, lezárt

lakatok mind leverve.

Jöhetnek elő!

 

Jönnek is sorban

az éjjeli maszkok

álarc takar időt

megjelenést.

Szebbít, ha kell,

és szoknyafodorba

rejti a rég megtagadottat.

Az üreg szülötte valamennyi

én alkottam

hozzám közeli mind

kinek, mi a súlya

csak hangulatom

mérlege dönti.

 

Látom, a szándék

- vidítani jönnek

és kész keresztrefeszülni

értem a zöm -

de szemükben érzem a

félszt: a misszió

tánc hozadéka kétesélyes.

A múltat látni

sokszor nem öröm!

Régi hibák nőnek piramissá

előttük kopottan kuporog

lőtt orrú macskám, a szfinx

magasztos zene szép ütemébe

csukott szájjal is 

belenyávog.

 

Tartsuk meg

az éjjeli bált most!

Táncoljatok, emlékeim!

Minden szerelmem

hajdani képe

fogd kezén az utánad jövőt

 s a fáklyavivőt

próbáld meg nem utálni!

Te hajnali napfény

fodra folyón

vidd táncba az éjszaka árnyát

Te hang, gyermekem

egykori hangja

sikító süvöltő

nyárbani füttyszó

te a csendet

(mi kedvesem mellett

az aktus után lett

seregeteknek jó katonája)

a csendet öleld!

 

Tartsatok őrülten felszabadult

agyamegbomlott víg mulatást

folyjék a bor, a cehhet én állom

mert rendet és elszámolást

kívánok tenni fejemben

hogy megtehessem

az átlagolást!

BGJ.2006.02.26.