Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ÜNNEPEDRE

  

034.jpg

 

 

AZ ÜNNEPEDRE

 

 

Mindhárom előre megvett

nárciszod kinyílt.

Télben ablakvirágok.

Illatban ülnek ünnepet,

pinkben csodálnak fagyvilágot.

 

Nap jött, szeles,

lefútta múltjaink a fákról.

Szemközti nyíren

nagyhangú szajkó rikácsol,

s itt benn,

az ablakomban,

kint olajos magvat szemezgető

cinkékre bámul

visszatért,

befelé forduló új magányom.

 

Voltam nagyító,

szemed előtt lupé,

színházi gukker,

hogy láss, és tanulj, hogy elboldogulj

majd sok sikerrel.

Tudd, mikor, miért

és merre visz út,

milyen az ember,

ha józan, ha kótyagos,

álmot gránitba kopogtató,

vagy képet író,

télben tavaszban,

minden évszakokban

fényeket értelmes részekre bontó,

s harmóniájuk összehangoló.

 

Legyél jó.

Megvalósulás.

Csak önmagad.

Belőlem, netán másból induló

zöngékre ne hallgass sosem.

Maradj olyan, mint a vadlen virága.

Kék, értékén szerény,

védett-védtelen.

 

Tarnócán kinyílnak nemsokára

mind a nárciszok.

A mező tiéd lesz.

A zöld, a sárga.

Boglárkalepkéd

páros emlékben leszek,

és nem megyek többet

Croatiába,

csak köszönteni.

Így,

ablakban kinyílt  jácint illatával,

megmaradt,

szmogos,

felejtett jóidőmből.

 

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.12.