Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


APÁM?

 

 

APÁM?

 

Apró gyermekkoromban szerettem az apámat. Azt hiszem, ez a természetes, minden gyerek szereti az apját, felnéz rá, példakép, meg miegymás. Idol, ledönthetetlen. Megközelíthetetlen és mégis biztonság, falkavezér, satöbbi.

Az apám, tulajdonképpen egyszerű ember volt. Kiszámíthatóan vaskalapos, progresszíven vaskalapos, nem hajló gerincű. A bizonytalan keresztlevéllel megáldott-megvert nagyapám fia, zabigyerek, vagy fél-püspök ivadék elsőszülöttje, és mindegy, mit hazudnak a származásról poros templomi könyvek bejegyzásei.

Házmestergyerek a hazatérés után, mert az apja húszban kimenekült Pozsonyba, kompromittálta magát 19-ben mint fűtő, valami vörös mozdonyon, és hallgatott azokra, aki megüzenték, menekülj.

Házmester, csepeli kovács, elkötelezett, szervezett szocdem gyereke, gyereke annak aki szíjjal verte fiait, s gyereke annak, aki, bár túlélt pártegyesüléseket, nyugdíjasként verte a blattot a kerületi vörös házban, 56 után nem lépett be a megváltást kínáló formációba, maradt az, aki volt. Akkor, épp nyugdíjas, nagy, hófehér bajusszal.

Az apám megjárta a háborút. Matematika-fizika szakot végzett utál szocdem ivadékként az ELTE-n, Horthy a mocsadék alatt. Negyvenegyben berántották, megúszta a Dont hajszál híján, és letett fegyvert Zalakaros környékén tüzérhadnagyként, hogy akaratával egyezőn, vagy túl, azon megcsináljon engem, ötvenben megszületőt.

Az apám okos ember volt. Tőle tanultam olvasni ötéves koromban, és estelente, gondolom a baszást is elősegítendő, álomba olvasott engem Gárdonyival. Nevelt, alakított.

Sztahanovista volt Rákosinál, és elvont, munkának élő. Szabadidejében megvert, vagy nem, kirándulásokra vitt, és templomba engedett anyámmal.

Ötvenhatban az egyetemen dolgozott valami fizikán. A diákjai beválasztották valami kommitibe, és elmentek, leszedtek harmincnyolc orosz kiskatonák a Szúadó völgyben. A megtörláskor maga védte magát, nem kért ügyvédet. A kötelet is megúszta, csak a munkáját vették el, a tanítást, fizika tanítását. Majdnem belebolondult a kényszerű tétlenségbe. Egyszer, anyám elmondása szerint, huszonhat órát zagyvált összefüggéstelen, felmondta az összes Aranyt és Petőfit, majd blablával folytatta, kimerülésig.

Másfél évi volt anyám kitartottja, eltartott falkavezér.

Közben, mint útjában mindig ottlévőt, vert, vert, vert, s ne vegyük el a ző igazságát sem, tanított is. Igaz, hogy mire, ott éppen és akkor, arra ma, felnőtt fejjel nem emlékezem.

Most, hogy idáig jutottam, kiugrom a kisközértbe és beszerzek valami ártót, mert árt az élet és kell, hogy visszaártsam!

.

A konszolidálódott Kádár rendszer ötvenkilencben engedélyezte a munkát apámnak. Komlón lett geológiai labor vezetője, persze kussban, és amit személyes tapasztalatból tudok, bár szép ember nem volt, imádták a munkatársnők. Az év első virágait mindig ő vitte, válogatás nélkül mindüknek. A katedra elvesztése, fájhatott neki, az volt az élete. A szénkutatás innen pótcselekvés.

Hatvanban vert meg az áldott ember piszkosul. Egy gyerekcsíny, meglehetősen ocsmány gyerekcsíny okán, amiről felnőttek szavára elhitte, közöm volt hozzá.

Nem volt közöm. A részleteket itt fölösleges kibontani, minden apró mozzanatát utólag tudom. A lényeg, hogy sokadszor, már-már megszokottan vert véresre, mert azt HITTE, hazudok.

 

A pohár betelt.

Éjszaka, véresre vert valaggal, kivárva, míg szepegő anyám is elalszik, elmenekültem. Az iskolám gondnoka befogadott. Kaptam egy pokrócot egy dikón, és iskolanyitás előtt elmentem a rendőrségre.

Tudtam, hallottam otthon sokszor, hogy a renitenseket javítóba viszik, ide akartam kerülni.

Így, visszaemlékezve is olyan éles a kép! Kisgyerek, két rendőrtiszt előtt egy szobában, és ma is látom a megrökönyödést az arcukon.

Kádár huszárok? Dehogy! A tényeket, a tényállást felvevők egyike, Isten nyugosztalja, csapattársam lett egy akkor futottak még sportban, ma emlékversenye van. Ma is látom a döbbenetet az arcán, a megoldhatatlan helyzetet, igaz, amit a gyerek mond, de bármit teszek, értékes embert teszek tönkre!

 

Engem csak egyvalami foglalkoztatott! Elkerülni a „családi fészekből”, Szigetvárra, a javítósok közé! Mondtam is, mit szeretnék, s mondtam azt is, ha az kell, azt is elmondom, hogy az apán a Szabad Európát hallgatja, csak vigyenek, vigyenek el......

Az emberséges rendőrök, a nyomozók a Kádár rendszerben feloldották-megoldották a dilemmát.

Apám kapott egy figyelmeztetést, helyén, s én visszajuthattam a verésközegbe, haza, anyám, testérem mellé.

A nagy ovációs hazaköltözésben csak egyvalamit nyertem:: bélyeget, hogy feljelentettem az apámat.

Sokáig kísért a történet hol itt, hol ott lyukas változata, bármerre jártam, s nem előnyömre. Megértem.

 

Úgy egy éve történt, hogy valaki egy tisztes gyülekezetben veséztetni próbálta magát. Beszélt jobbra-balra, vázolt föl helyzeteket. A század béketeremtője, a moderátor-lelkész elejtett valami olyan mondatot, hogy „A keresztet sose emeld olyan magasra, hogy bárkinek is árthass vele”. Hozzátette, mindannyiunk életében vannak foltok, amikről -esendőségünk okán - hallgatunk végkimerülésig.

 

Nekem ez volt a folt.

Szabadon élek tovább, mint a madár, pacsirta mezők felett, mint a csalogány az éjszakában, pusztuló vadrózsám maradék virágai fölött.

Semmit sem tennék másképp.

 

Apám megmaradt, haláláig annak, ami volt. ÉLETÉBEN ÉS HALÁLA ELŐTT SEM VOLT KÉPES EGYSZER SEM KIMONDANI, FIAM, SZERETLEK. Ez az oka, az egyetlen ok, amiért megtagadom. Persze, tudom, nem vagyok egy szerethető valaki. :)

 

A kórházban ellopták a pizsamáját. Egy kedves ember unszolására meglátogattam halálos ágyán. Tanácsot adott, menjek a vasútra, lehet belőlem akár beszerző is..........Nemi ismerte az életem.

Előttem a kép, ahol a mértékadó távolságtartás és mérhetetlen emberség vezérigazgatója együttműködési megállapodást ír alá pár forintért a hozzá emberségben, tudásban nem mérhető kis fasszal, a felnyírt fejűvel. Eszembe jutott a Néppárt, a vasút, meg ezmegaz. Európa is. Lezsírozott tenderek, kinyírt egzisztenciák lakatos, esztergályos szinten.

 

Végre tiszta az alapállás, nincsenek vélt, rámragasztott foltjaim, szabadon szólok.

 

Mindenkinek, aki hallja, hallani képes!

 

Tisztességes állásfoglaláshoz a politikában semmi nem kell, csak emberség.

 

Balo Gábor

-csataloo-

2o14.o8.25.