Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A VÍZENJÁRÓ

A VÍZENJÁRÓ

 

Emlékszem, ahogy elindultam a vízen.

Júdea forró homokja után

oly hűs volt talpam alatt,

mint a megtiport igazság, vagy az élet.

 

Emlékszem arra is, hogy leste a pár halász,

mily könnyedén járok vízen.

Vitték hírét erre is, arra is, tudom.

 

A lélekvesztőkben köröttem

sok kandi arc, s a hullámok fölött

veszéllyel mit sem törődő gyermekkacaj.

Körbetáncoltak a tenger delfinjei.

 

Pilátus, vagy éppen soros utódja

parti őrsége aludt.

A nap lement, jött csendes éjszaka.

 

Törők síp hívogatott vissza,

hurikat ígérve álmodott kertjeiben,

de nem szólt a dal a se földről,

a semmiről szólt, hiszem.

 

Lesbia kertjébe értem bakcsontosan.

Talpam bekentem Ikarosz viaszával,

tapostam Sándor, más nagy nevek honát.

 

Belgrádot békésen bevettem,

kőtábla-hittel győztem meg Kapisztránt.

Repültem: Haljak Bécset ostromolva,

légtelen dobozban, át, Magyarhonon.

 

Mellettem kapott jutalmat, nem-kereszthalált

jó hatvanhét sorsosom.

Ím, bevégeztetett, megint.

 

Áldott Atyám neve! Sokak életérét útra küld!

Valami Ferenc, tiarás, értem mormol imát.

A tömeg nagyobb, mint volt az én időben,

és sokkal több a Kajafás.

 

Kenyeret-halat kapott világ, híveim, csendesen,

vagy Mammon pénzével erősen megtámogatva,

Tudta? Tudtam kékben! Csupán legyint.

 

Ecce homo, mormolom megfestett

magamban, s tudom,

az a homo, független minden átváltozástól,

mint vízenjáró, bár járok rajta, nem én vagyok.

Balog Gábor

-csataloo-

2o16o812.1o:2o.