Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A BÚCSÚ

 

 

kep-568.jpg

 

BÚCSÚ

 

Nimfomániád borult rám.

Barna este. Egészalakos.

Követelte a jussát,

Méricskélte, amit kapott és kért belőle még.

 

Rajtam ülsz, mint a tegnap.

Fuldoklom, téged átjár a szél.

A falitükörben, szemben,

egy másik pár mesél páros ölelésben

mirtuszt, papot, magzatot.

 

Én minden hajlatod bejárom,

zihálsz, hallgatom.

Szádba préselem mind a búcsúszót,

a menj-et, az isten áldjont,

a vigasztalót, titkon marasztalót.

Bilincsként szorít karom.

 

Még mosolyt kapok.

Annyi jó napok esszenciáját,

hörgést, gurgulázást, igen, most akarom!

Aztán elernyedsz,

változik a kedved.

Tükörben kutatsz tükröződéseket.

 

Közös múlt forraszt még egybe minket.

A jelen már törött, repedt.

Magom se éréskor ér beléd.

Tudjuk, ez most a vége.

Eltáncolt, kajla ritmusokból

most nem lesz gyerekvers, sem szerelmes.

 

Menj utadra Kedves!

Légszomj. Téged átjár a szél.

Ma ketten voltunk

egyszer elmondott, le nem írt,

elveszett költemény.

 

Balog Gábor

-csataloo-

2012.03.07.